Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)

Sári B. László: Test és politika. Homoszociális viszonyok Ottlik Géza Iskola a határon című regényében

közvetlenül öröklődik át - mint a nyugat-európai, polgári modellben hanem a kíméletlen dresszúra eredményeképp. Természetesen - mint láttuk - ennek a fiktív életformának és morálnak alapelemeit magukkal hozzák a növendékek - ilyen volt a már említett »lefelé« és »felfelé« való exkluzivitás, ami a növendékek egyenrangú társadalmát már az indulásnál atomizálja. Az a terror, melyet az iskola mesterségesen alakít ki, s melyet az osztály mikrostruktúrájában Merényiék maffiája alakít tovább, erre az exkluzivitás-tudatra építve atomizálja aztán végérvényesen ezt a mini-társadalmat." (Olvasókönyv, 147-148)

A „passzív szolidaritás" Almási érvelése szerint tehát a „középosztály ne- velődési elvei", „az alkalmazkodás »külső« rétegein belül kiépített tartása", valamint „a sajátos túlélési képesség" közötti feszültség megfelelője, melyet a homoszociális viszonyok bonyodalmai tovább árnyalnak: Ottevényi, Apagyi és Tóth Tibor nem számíthatnak arra, hogy társaik sorsközösséget vállalnak velük. A második világháború alatt ezek a viszonyok részben átrendeződnek. A „passzív szolidaritás" a körülmények hatására lehetővé teszi, hogy a növendékek egymáson és másokon is segítsenek, még akkor is, ha eközben az elbeszélő szerint „mindenen túl mindnyájan külön mérkőzést játszunk a magunk sorsával". (Iskola, 167) A szolidaritás ezen elképzelése révén lehetővé válik az elkötelezett cselekvés, hiszen például Jaks nagyváradi látogatása Szeredy és Magda menekülését eredményezi. A regény azonban a Magdára tett utaláson kívül alig ejt szót a háború alatti ellenállás - a szolidaritás aktív és kollektív vállalásának - lehetőségéről és szükségéről, melynek közreműködői már nem egy fasizálódó társadalom „atomizált individuumai".

Ebből a szempontból érdekes adalékokkal szolgálhat Szabó Magda Abigél (1978) című regénye, mely tematikus kapcsolatai okán akár az Iskola a határonnal való összehasonlítás lehetőségét is felvetheti. Nem csupán arról van szó, hogy az Abigélben az iskolaigazgató ajtaja felett díszelgő címert az Iskola a határonból jól ismert latin idézet, a Non est volentis folytatása, a Non est currentis ékesíti.31 Sokkal fontosabb ennél, hogy Vitay Georgina - miután apja a számára védettséget biztosító leánynevelő intézet falai közé menekítette - a beilleszkedés nehézségein túlesve olyan közösségre talál a növendékekben, mely a homoszociális viszonyok közösségi értékeinek felmutatása és elfogadtatása révén képes otthont teremteni számára. Gina - csakúgy mint Medve Gábor az Iskola a határonban - a magány és a számkivetettség állapotában döbben rá kiszolgáltatottságára, (Abigél, 106-107) de válasza nem a befelé fordulás, hanem a társak megkövetése. A lányok a háború őket alig érintő borzalmainak megtapasztalása révén képesek felülemelkedni kicsinyes sérelmeiken és megbocsátani egymásnak - hatalmas zokogás közepette. (Abigél, 186-187) Az intézet szigorú szabályaihoz is teljesen másképp viszonyulnak az Abigél, mint az Iskola a határon növendékei. Az Iskola a határon esetében megfigyelhető formális és informális, valamint írott és íratlan szabályok közötti összhang megteremtése helyett Gina és társai a közösség független belső világának megteremtésére törekszenek; minden évben az osztálynévsor szerint férjhez mennek a leltárjegyzék tételeihez; kettős házi dol204