Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)
Sári B. László: Test és politika. Homoszociális viszonyok Ottlik Géza Iskola a határon című regényében
volt. Zavarba hozott bennünket, mert az eredménye mégis az igazsághoz hasonlított." (Iskola, 358. Kiemelés tőlem - S. L.) Bébé zavara a Merényiék ellen felhozott vádak ismeretében - mármint hogy „erőszakoskodtak, raboltak, verekedtek, basáskodtak, hatalmi klikket szerveztek, és rosszul tanultak" (Iskola, 357) - érthetetlennek tűnik. De őt ebben az esetben nem az egyébként kívánatos végeredmény vagy a vádak esetleges igaztalansága, hanem maga a módszer zavarja: az, hogy Tóth Tibor „egyedül csinálta", annak a közösségnek a megkérdezése és jóváhagyása nélkül, melybe „lányos" viselkedése miatt amúgy sem illik. Ahogyan korábban megjegyzi: „Amolyan holdkórosnak tartottuk, s szinte kivívta magának a jogot a különcséghez, egyrészt a ko- nokságával, másrészt azzal, hogy mihelyt gyötörni kezdték, nyomban sírva fakadt, erőszakos, majdnem kíméletlen, nőies durvasággal." (Iskola, 169-170. Kiemelés tőlem - S. L.) Bébét azonban nem csupán Tóth Tibor személye, hanem a Merényiék ellen expliciten meg nem fogalmazott vádak is nyugtalanítják. Annak rejtélye, hogy Tóth Tibor miért és hogyan kerüli meg a panasztétel hivatalos, ám egyben járhatatlan útját, s a Monsignor „segítségével" hogyan fogalmazza meg a Bébé által csupán feltételezett, találgatáson alapuló indokokat, melyek Merényiék kicsapatásához vezetnek: „Nem találgattuk, mert egyrészt elég nyilvánvalónak látszott a homályoskodásból, a körülményekből s a Monsignor fantáziáját ismerve, hogy Merényiéket természetellenes nemi visszaélésekkel vádolják, egyébként alaptalanul. Erről a tárgyról pedig egyikünk sem óhajtott beszélgetni; meghagytuk a Monsignornak." (Iskola, 359-360. Kiemelés tőlem - S. L.) Az elbeszélő szerint a valódi vádak - csakúgy mint Öttevényi kicsapatásakor az igazság Drágh esetében - „nyilvánvalók", de „egyébként alaptalanok", annak ellenére, hogy „természetes szeméremmel" való tartózkodásuk (Iskola, 360) miatt nem beszélik meg őket sem egymás között, sem Tóth Tiborral. A „koholmányt" Bébé a Monsignor fantáziájának tulajdonítja, melyről azt állítja, hogy „ismeri". Vagyis felmerül a „fajtalanság" vádja, melyről feltételezhetően mindenki tud, annak ellenére, hogy - az elbeszélőt is beleértve - senki nem hajlandó beszélni róla. Ha mindezt narratológiai szempontból szeretnénk leírni, akkor úgy fogalmazhatnánk, hogy a zavart a narráció nyilvános és személyes szintjeinek keveredése jelzi az elbeszélő intra- és homodiegetikus pozícióján belül:18 az elbeszélő saját reakcióit és a közösség nézőpontját váltogatja, majd - a problémás esetekben - a személyes hang feloldódik a közösség értékeinek közvetítésében, anélkül, hogy az átmenet tematizálódna az elbeszélésben. Bébé, csakúgy mint Öttevényi esetében, Tóth Tibor egyéni döntését és módszerét kérdőjelezi meg - eredményétől függetlenül. Mindhárom esetben a katona- iskola hierarchikus rendszerének belső ellentmondásaira ismerhetünk rá: arra, hogy a viszonyokat meghatározó szabályok és az alá- és fölérendeltségi kapcsolatokat biztosító jelhasználat módja egyáltalán nem egyértelműek, de az adott kontextusban mindig egyértelműsítődnek - az elbeszélő kommentárjai révén. Apagyi esete ebből a szempontból jelentős: számára a viszonyítási pont mindig is az atyai tekintély és saját szociokulturális közege.19 Ennek ellenpéldájaként Öttevényi kicsapatásakor Merényiék, az ő kicsapatá- suk esetében pedig Tóth Tibor azért lehetnek sikeresek, mert képesek az ese191
