Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)
Sári B. László: Test és politika. Homoszociális viszonyok Ottlik Géza Iskola a határon című regényében
írónemzedék munkásságában, hanem ehhez szorosan kapcsolódva, az Iskola a határon nyelvi, „prózapoétikai" problémafelvetése is - ahogyan Radnóti Sándor fogalmaz - egy „termékeny félreértés" (Olvasókönyv, 317) révén. Ennek a termékeny félreértésnek az eredete a kritikai rekonstrukciós kísérletek szerint kettős. Egyrészt arról van szó, hogy mint azt Esterházy Péter egy Takáts Józseffel folytatott beszélgetésben kifejti: „Ahogyan kezdődik az Iskola, Az elbeszélés nehézségei című első fejezettel, az nagyon aktuális volt a 80-as években - hogy így fejezzem ki magam - prózapoétikailag. Ottlik beszél az elbeszélés nehézségeiről, de igazából, ha nagyon közelről megnézzük, neki ez nem probléma, az írásnak ez nem tárgya. Erről ő csak beszél. Izig-vérig prózaíró volt, tehát pontosan tudta, hogy micsodák az „elbeszélés nehézségei", hát persze hogy tudta. De neki nem ez volt a problémája, szóvá tette, de számára mást jelentett, mint számunkra, számára szerkesztési probléma volt, bizonyos linearitási probléma, így mondom, kis laza lineari- tási probléma."10 Esterházy ebben a beszélgetésben Ottlik nyolcvanas évekbeli aktualitásának mibenlétére csak utalásszerűén tér ki. Egyrészt az „elbeszélés nehézségei" ekkorra már túlmutatnak az elbeszélő „szituáltságán" és történetének megértetésén, s a prózának az adott történeti szituációban gyökerező általános helyzetét tükrözik; azt, hogy „az irodalmi közlés addig bevált módszerei immár követhetetlenek".11 A kultusz tehát Ottlikot és az Iskola a határont az irodalom aktuális helyzetének fényében és függvényében értékeli és értelmezi, saját kérdéseire keresve bennük a válaszlehetőségeket. Angyalosinak a korábban idézett beszélgetésből származó érvelése világíthat rá arra, hogy a szöveg és a kultusz viszonya miért is válik problematikussá a kilencvenes évekre, még ha értékelésével Ottlik irodalomtörténeti jelentősége miatt (a kultusz történetileg termékeny volta okán), míg a kultusz és a szöveg olvasására tett javaslatával (a szöveg és a kultusz sarkos elválasztása miatt) nem is értek teljes mértékben egyet: „A kultusz maga a visszaélés. Valami visszaélés történik Ottlik művével és személyével. Például belekeverik irodalmi érvekbe, irodalmi hierarchiák fölállításába, megalapoznak vele értékrendeket. Ez bosszantani kezdett, és aztán elgondoltam, hogy mit lehet tenni ezzel a kérdéssel. Az egyik lehetőség (amelyet elutasítottam, és nem mentem bele abba az utcába, amelyikbe Bán most belement), hogy akkor mondjunk legalább még egyet! [...] A másik lehetőség az, ami számomra sokkal rokonszenvesebb, hogy nézzük meg a szövegeket. Próbáljuk meg, amennyire lehet, lehántani róluk az előfeltevéseket, ezt a kultikus ködöt, amelyet körülöttük teremtettek, és próbáljuk egy kicsit elfogulatlanul megnézni magukat a szövegeket. Vagy nézze ki-ki a maga elfogultsága szerint." (Olvasókönyv, 323) 185
