Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)
Sári B. László: Test és politika. Homoszociális viszonyok Ottlik Géza Iskola a határon című regényében
Angyalosi a kultusz - véleménye szerint egyértelműen kártékony - jelenségével szemben két kritikai stratégiát fogalmaz meg itt. Az egyik egyfajta „ellenkultusz" kiépítése, a másik a kultusz által olvashatatlanná tett szöveghez való - elfogulatlan vagy bevallottan elfogult - visszatérés. Míg az első lehetőséget, mint a kultusz irodalompolitikai gesztusának utánzóját elveti, addig a másodikat - a kultusz előfeltevéseinek lehántását a szövegről - a kritika járható útjának tartja. Adódik azonban egy harmadik lehetőség is, melyet Angyalosi (és beszélgetőpartnerei) nem vesz(nek) figyelembe: a kultusz által a szövegből kiemelt értékszempontoknak a szöveggel való, a többszörös történeti kontextust is figyelembe vevő szembesítését.12 Ez a megközelítés - az Angyalosi által javasoltakkal szemben - nem állítja élesen szembe egymással a kultuszt és a szöveget,13 hanem kísérletet tesz a szövegnek a kultusz, a kultusznak a szöveg fényében történő részleges értelmezésére és politikai értékelésére.14 Ennek megfelelően az alábbi olvasat a kultusz főbb értékei közül kettőt vesz figyelembe: az „elbeszélés nehézségeit" és a „passzív szolidaritást". Mint azt bizonyítani igyekszem majd, e kettő egymással szorosan összefügg. Ahogyan Kulcsár Szabó Ernő megjegyzi, Ottliknál „ha hozzáférhetetlenül is, de létezik az a tapasztalat teremtette lényegiség, melynek tudása a szabad emberi önmegértés alapjává válhat".15 Ez a tapasztalat teremtette lényegiség azonban - Kulcsár Szabó vélekedésével ellentétben - nem pusztán a „klasszikus modernség kérdésiránya" felől értelmezhető feltételezés, miszerint „olyasvalamit kell megőriznünk, ami emberi teljességként ellensúlyozza a világbanlét esetlegességét", (Kulcsár Szabó, 114) hanem úgy is, mint annak az elszigetelt, de történetileg korántsem egyedi helyzetnek a folyományát, melyet a katonaiskola homoszociális viszonyaiként írhatunk le. Mint látni fogjuk, ennek a szituációnak a „lényegisége", magának a tapasztalatnak a létfeltételei egyáltalán nem „hozzáférhetetlenek", s szoros kapcsolatban állnak az elbeszélhetőség problematikájával: azzal a kérdéssel, hogy milyen történetek mondhatók el egyáltalán, s milyen formában. Értelmezésem bevallott célja, hogy a kultusz kimondottan moralizáló és politikai beszédmódjának - és a regénytől örökölt értékszempontjainak - a bírálatát adjam olyan kritikai szempontok bevonásával, melyek mindazonáltal nem próbálják az irodalom- tudomány professzionális megszólalásának politikailag semleges látszatát kelteni. Az „elbeszélés nehézségeinek" kérdését az Iskola a határon szöveg- összefüggéseiből átfogalmazva kísérletet teszek annak a sajátos viszony- rendszernek a rekonstrukciójára, mely az elbeszélhető és megélhető történeteket más lehetséges viszonyok és narratívák kizárása, illetve virtuálissá tétele révén teremti meg. Olvasatom tehát a referencialitás lehetőségére támaszkodik, amennyiben az Iskola a határon szereplőinek és elbeszélőinek történetét lehetséges - és plauzibilisnak feltüntetett - narratívaként kezeli, s a személyközi viszonyok vázolására törekszik a nemi szerepek, a szexualitás és a történeti helyzetük által kontextualizált elbeszélés függvényében. Ottliknál először az elbeszélői és kommunikációs alaphelyzet történeti vonatkozásait és az ebből adódó nehézségeket, majd ennek az alaphelyzetnek a nemi szerepekre vonatkozó vetületét veszem szemügyre, hogy aztán az értelmezés 186
