Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)
Csaplár Ferenc: Kassák születésnapjai (1917-1967)
ciós bemutatójaként" meghirdetett tárlatot, melyen ő is részt vett, a sajtó agyonhallgatta, vagy ha hírt adott róla, igyekezett lejáratni a közvélemény előtt a modern magyar művészet ügyét.97 A fenti előzményekkel és helyzettel magyarázható a hetvenötödik születésnap megünneplésének a korábbiaknál rövidebb eseménysora. Nyilvános rendezvény márciusban azért sem volt, mert Kassák a születésnap előtt súlyos betegség miatt hosszabb időre kórházba került.98 A Magyar írók Szövetsége ekkor beérte azzal, hogy dísztáviratot küldött.99 Az országos napilapok közül csak a Népszava emlékezett meg a születésnapról, az irodalmi folyóiratok közül a Kortárs és az Élet és Irodalom, továbbá A Könyvtáros.100 Pilinszky János érdeme, hogy az Új Ember már február 18-án fölhívta olvasói figyelmét a közelgő évfordulóra.101 A közvetlen pártirányításon kívül eső katolikus hetilap volt az egyetlen fórum, ahol Kassák a születésnap alkalmával elmondhatta gondolatait: nemcsak a katolikus irodalomról, melyről az interjút készítő Pilinszky kérdezte, hanem az író társadalmi szerepéről is. Az akkori helyzetben a hivatalos fölfogással és elvárásokkal való szembenállás netovábbja volt, amit mondott: „Egy író akkor szolgálja leginkább a fennálló, általa is elfogadott rendet, ha örökös kritikával illeti. Nem megdönteni akar, hanem éltetni. Az örökös nyugtalanság és meg nem elégedés az író sorsa és legfőbb feladata minden közösség konzervatív, tehát életellenes, megmerevítő tendenciájával szemben." Merészségnek, sokakat irritáló gondolatnak számított az is, amivel születésnapi nyilatkozatát befejezte: „Egy igaz katolikus és egy igaz szocialista író ezer kérdésben találkozhat, míg egy rossz katolikus és egy rossz szocialista író szükségszerűen ellenfelei egymásnak." Az akkori helyzet, a Kassák személye és munkássága körüli újabb és újabb „nézeteltérések, harcok, csetepaték és viták" következménye volt, hogy Remenyik Zsig- mond az Élet és Irodalomban pályatársát köszöntve védőbeszédszerű megállapításokkal tartotta szükségesnek cikke hősének erkölcsi portréját megrajzolni: „Sohasem emlékszem rá, hogy még a legkeservesebb időszakokban is megtorpant volna, elveszítette volna küldetésébe vetett hitét. Irodalmi és emberi tisztessége volt az, ami épségben tartotta hitelét. Ez igen nagy szó, talán a legtöbb, amit tiszta lélekkel leírhatok, hisz ebben a mai irodalmi világunkban alig akad író, költő, írástudó, tollforgató, aki legalább be ne maszatolta volna magát az elmúlt félévszázad alatt." A lap szerkesztői ehhez a publicisztika eszközeivel készített arcképhez jó érzékkel Tihanyi Lajos 1918-ban festett erőteljes Kassák-portréját helyezték képzőművészeti illusztrációnak. A Remenyik által szerepeltetett tisztaság-motívum szólalt meg - mintegy hitelesítve a jellemzést - Kassák ugyanitt közölt Égkék című versében. A védőbeszédszerűség jelen van a Kortárs születésnapi anyagában is. Teljes egészében ez jellemzi Kassák itt közölt - a kézirat tanúsága szerint 1962. január 15-én írott - Mindenkihez című költeményét, melynek csaknem azonos szövegű nyitó és záró része: „Ne kövezzetek meg jó emberek / ha egyszer rám találtok / nyomasztó emlékeim és nyugtalan vágyaim bozótjában."102 Zeneművek struktúrájára emlékeztető megoldással, a vers elején és a befejező részben történő módosított megismétlés révén válik a költemény világának legfontosabb elemévé a személyes helyzetre, a konfliktusok okára utaló kije152
