Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)

ÁTTEKINTÉS - Veres András: Kosztolányi Nyugatja és a Nyugat Kosztolányija

tudjuk vele Kosztolányi szerzőségét.33 Igaz, már a kortársak is (mint Gábor Andor, Németh Andor) a cikkek stílusa alapján következtettek Kosztolányira, csak hát ők is tévedhettek. Meggyőzőbb, ha a neve alatt megjelent szövegekből indulunk ki, a megfeleltetés azonban így sem segít teljes bizonyossághoz.34 Példaképpen Kosztolányi 1920. február 15-i keltezésű, Juhász Gyulának írt levelére hivatkozom, amely beszédes dokumentuma akkori álláspontjának:

„[...] Én azonban a kommün alatt is kaptam híreket önről. [...] Bármilyen kusza és ostoba híreket is hoztak nekem, tudom, hogy ön is csak magyar lehet, csak magyar maradhat. Az se zavart meg, hogy szembehelyezkedett azzal az írói táborral, mely önt szeretettel várta és várja ma is. Talán csak optikai csalódás az egész. Mi nem látjuk önt, vagy ön nem lát bennünket. Az utóbbi valószínűbb. Vidékről, távolról el se képzelheti, micsoda legendás szenvedésen ment át a magyarság a Balázs Bélák és Lukács Györgyök faji zsarnoksága alatt, hogy rongyo- lódott le apánk és anyánk, hogy jutott koldusbotra egész fajtánk, míg a másik »választott« fajta, mely mártírosdit játszik és jelszókat harsog, milliókat szerzett, és ma is kezében tartja az ország és irodalom sorsát. [...] Hiszen ön mint magyar áldozata volt a múlt »irodalmi politikájának«. Egymás után kapta vissza verseit attól az Osváttól, aki költővé kente Lányi Saroltát, Peterdí Istvánt, Déri Tibort és nem tudom, kit s mit. Nyilvánvaló, hogy ez ma már nem magánügy, ez ellen a nemzet jövője érdekében tenni kell, a becsületes embernek a mi táborunkban van a helye. Lehetetlen, hogy a magyar csak bankszolgának és külső munkatársnak jó. Vezetnünk kell, diktálnunk kell, élnünk kell szegény kis országunkban.

Édes barátom, nekem nem kenyerem a politika. Utálom szívemből. Verses darabot írok, és sokat dolgozom, de nem tagadhatom meg pusztuló, szegény fajtámtól a maradék erőmet, a munkaképességemet. [...]”35

33 Lengyel András is, Bíró-Balogh Tamás is hajlamos túlhajtani a stiláris megfeleltetéseket. Például Lengyel szerint „Kosztolányi nyelvi purizmusára vall, hogy a liberalizmust, amelyet kárhoztat, csakis »magyarosan« nevezi meg. Már az első mondatban »szabadelvű laptársunk«-ról beszél..." - Lengyel András, Egy anonim Kosztolányi-cikk azonosítása = A Móra Ferenc Múzeum évkönyve: Történeti tanulmányok, szerk. Zombori István, Szeged, Móra Ferenc Múzeum, 2008, (Studia historica, 11), 250. (A továbbiakban: AM. F. M. évkönyve) - Ugyanez Bíró-Balogh- nál: „A liberális - vagy Kosztolányi jellegzetes szóhasználatával: szabadelvű..." - Bíró-Balogh Tamás, Egy Kosztolányi-cikk és kontextusa = Uo., 269. - A „szabadelvű” szó, melyet párt nevében is használtak, aligha lehet alkalmas bárki nyelvének specifikálására. Ráadásul egy másik, Kosztolányinak tulajdonított névtelen vezércikk esetében történetesen a „liberális” szó szerepel (lásd: Bíró-Balogh, Uo., 271.). S ha már Kosztolányi purizmusa érvként szolgál az azonosítás mellett, miért nem veszik figyelembe, amikor a neki tulajdonított szövegben idegen szavak találhatók? Például A magyar irodalom és az ő irodalmuk című cikksorozatban ilyen szavak szerepelnek: „bazírozni" (Lengyel, Uo., 255.) vagy „a szerzői tantiémek” (Uo., 280.).

34 Az eredmény csupán annyi lehet, hogy Kosztolányi „kétes hitelű" szövegeként vesszük számba a neki tulajdonítható névtelen írásokat.

35 Kosztolányi Dezső, Levelek..., i. m., 433. - Kiemelés az eredetiben. Déry Tibor nevét hibásan írja pontos i-vel.

96