Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)

ÁTTEKINTÉS - Veres András: Kosztolányi Nyugatja és a Nyugat Kosztolányija

elhatárolta magát anonim írásaitól, s úgy igyekezett feltüntetni az újságírói munkát, mint a lapok „felülről” diktált politikai irányvonalának alávetett-kiszolgáltatott tevékenységet: „Én sohasem azonosítom a napilapok szegény munkásait a lapok irányával, hanem alkalmazottaknak tekintem őket, akiket aszerint becsülök, hogy jót írnak-e vagy sem, hogy teljesítik-e a kötelességüket vagy nem. Amióta néhány éve elérkeztem odáig, hogy független vagyok politikai tekintetben és soha egyetlen sor politikát nem írok, csak szépirodalmat és bírálatot... [...] Nem is jegyeztem soha politikai cikket, ami arra vall, hogy nem vállaltam vele közösséget. Ez az első politikai cikk, amelyet aláírok. Ahol változatlanul, minden kényszertől függetlenül kimondhatom, hogy érzek és hogy gondolkozom.”31 Valójában itt a felelősséget próbálja elhárítani - ahogy sok más írásában is (erről később még lesz szó). De éppen azért fanyalodott az ilyen önmagát mentegető akciókra, mert a húszas évek derekától már vállalhatatlan volt számára az 1919-es, 1920-as álláspontja.32

Tehát még csak a kezdetén vagyunk akkori publicisztikája felderítésének. Sajnos a stílusvizsgálat meglehetősen ingoványos terep, s csak valószínűsíteni

és azzal ellátott cikk között célszerű különbséget tennünk, szerkesztőségi közlemény mérlegelésekor pedig ajánlatos minden szóba.jöhető munkatárs nyíltan vállalt munkáit figyelembe venni."- Szegedy-Maszáic Mihály, Lehet-e névtelen cikkeket tulajdonítani Kosztolányinak?, Kalligram, 2009, 2, 77. - Eddig egyetlen esetben sikerült minden kétséget kizáróan bizonyítani Kosztolányi szerzőségét: az Új Nemzedék 1920. szeptember 12-i számában névtelenül megjelent Apostol - felülfizetéssel című cikke miatt kis híján bírósági ügy lett, s Kosztolányi megalázkodott és fizetett, hogy elkerülje a pert és a nyilvános leleplezést. (Vö.: Lengyel András, Az Apostol-ügy: Egy 1920. őszi Kosztolányi-cikk sorsa, Holmi, 2006, 11,1511-1520.)

31 Kosztolányi Dezső, Tükörfolyosó..., i. m., 726. Véleménye az Ady-pamfletjét ért támadásokra írt, Diktatúra és irodalom címmel tervezett válaszának fogalmazványában található. A sors fintora, hogy azután mégsem jelentette meg ezt az „első aláírt politikai cikkét”.

32 Példaképpen Somlyó Zoltán 1937-es emlékezéséből idézek: „Az történt, hogy közvetve felajánlották neki, előkelő rangjának, a félelmes antisémita lap publicista állását. Persze azzal a mandátummal, hogy ütni kell a zsidót. Megtántorodott. Tudta, hogy csak tollából élhet meg. [...] Én négy álló évig haragot tartottam vele. De épp én tudom, hogy azután hónapokig alig járt ki hazulról, és szinte naponta sírás fogta el. Nagyon megbánta ezt a kiruccanását, és szégyellte.”- Somlyó Zoltán, Kosztolányi és a zsidóság, Múlt és Jövő, 1937, 2, 37-38. - Lengyel András más véleményen van, szerinte Kosztolányi kitartott korábbi álláspontja mellett, csak éppen nem vállalta nyilvánosan. Valójában Kosztolányi szövegeiből is kimutatható a változás. Talán elegendő itt az 1925-ös Aranysárkánynak arra a jelenetére utalnom, ahol Novák tanár urat meglátogatja kedvenc tanítványa, a zsidó Glück Laci, aki (éppen mert zsidó) mindenki másnál jobban átéli a tanárát ért méltatlanságot. Az elbeszélő kommentárja távolságtartó ugyan, de egyértelműen rokonszenvezik regényalakjával. Lengyel András - a maga koncepcióját erőltetve - sokszor egyoldalúan idéz. Például érvként hivatkozik arra, hogy Kosztolányi elismerte: „antiszemita is voltam” (vö.: Kosztolányi Dezső, Tükörfolyosó..., i. m., 726.), ugyanakkor megfeledkezik arról, hogy egy másik passzusában Kosztolányi egyúttal filoszemitának is vallja magát (Uo., 722.). Igaz, itt relativizálja pozícióját (szocialistának és fajvédőnek is tartja magát), de nemcsak az önvédelmi reflex készteti erre, hanem az a meggyőződése is, hogy a jelentős íróban együtt vannak képviselve a társadalmat megosztó erők és értékek.

95