Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
ÁTTEKINTÉS - Tarián Tamás: Citius, altius, fortius. A Nyugat és a sport
kai újdonságok. Újságíróként (is) papírra vetett ezt-azt a sportról (a sakkról, a kártyáról, a párbajról). Ötletei javát szatirikusként pergette ki. A Sport és testészet - különös tekintettel a nyavalyatörésre bevezetése szerint „Sport alatt mindazokat a mozgásokat és görcsöket értjük, amiket evégből felhecceit emberek egyes testrészeikkel külön és egész testükkel oly célból végeznek, hogy egyetlen rész se maradjon azon a helyen, ahova az isten teremtette, hanem lehetőleg oly helyzetet foglaljon el, amire az illető testrész egyáltalán nincsen berendezve. Ehhez a művészethez a test összes részeit fel lehet használni: kivéve az agyvelőt, melynek működése zavarólag hat, mert a görcsöket és ficamodá- sokat marhaságnak minősíti” Ez a mulatságosságában részint igaz szemlélet nem mentes a sportliteratúrát kísérő gyanakvástól: a sport (futás, úszás, ökölvívás, birkózás stb.) mint anti-intellektuális (merőben testi, fizikai) elfoglaltság képződik meg, élesen szembeállítva a szellemi sportok (olykor az „úri sportok”: a vitorlázás, a golf stb.) szürke agysejteket tornáztató eleganciájával. A futball- nak, a vízi sportoknak és az atlétikának külön „címszavakat” szentelő Karinthy befejezésül felvázolja a jövő sportjait. A dzsiu-dzsicut („a/ Kartörés keresztbe” b/ „Ellenfelünk sarkára sót hintünk” illetve: „Leghelyesebb előre agyonütni egy doronggal”), a kerekes korcsolyát (a sporteszközt „jobb mindjárt a hasára kötni az embernek”) és a vitustáncot: „Mindeme sportok végső magaslata és befejezése. Ide fogják vinni az emberiséget a sportok” A versenysportok, a sztársportolók a század első harmadában gyakorta váltottak ki romantizáló szólamokat az írókból - és legalább ennyiszer a bizalmatlanság, az érteden szkepszis, a féltés hangjait. Vívókról még nem emlékeztünk meg. Pedig egyes szakforrások a jól megtermett Krúdy Gyula dicsőséges (szerelmi, becsületbeli) párbajait szám szerint nyilvántartják. Krúdy maga is rengeteget írt a párbajról (részint mint a férfias virtus, edzettség hagyományos eleméről). A tárgy (novellában) megjelenik Csáthnál (Az első párbaj), Kosztolányinál (Párbaj), a második nemzedék íróira térve: Hunyady Sándornál (Lovagias ügy), Illés Endrénél (A párbaj) stb. - ezernyi a példa. Bizonyára jó fegyverforgató lehetett Osvát Ernő és Hatvány Lajos is, hiszen 1912 vízkeresztjét irodalomtörténeti nevezetességű - legtömörebben Láng József egyik tanulmányában megokolt - párbajukkal tették emlékezetessé. Az A Jövendő két hónap múlva „kultúrkarikatúrával” kommentálta, figurázta ki, hogy e komoly urak komolytalanul „szablyát rántottak”. (A szerző: Satyr - valószínűleg nem Haáz István, nem Stádler József, hanem az álnév valamely más használója.) A A/ywgHí-hőskor vélhetően leggyakrabban idézett sporttoposzú verse Ady Endrétől az 1911-es évfolyamban közreadott Dalok a labdatérről. A finom fájdalommal, legyintő fölöslegességérzettel szóló költemény inverz megszemélyesítése („Repülsz, miként a labda”) a //.-vei jelölt részben kapott helyet, ahol az archaizáló labdatér (sportpálya/élethelyszín) és a nagy Labdaverő („Én titkos, nagy Jehovám’VIsten) kifejezés is. Az utóbbi szóösszetétel (labdaverő) az /. egységben még csak az ütővel és/vagy kézzel játszott labdázás boldogságára 77
