Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)

ÁTTEKINTÉS - Tarián Tamás: Citius, altius, fortius. A Nyugat és a sport

vonatkozó jelző - ebből emelkedik tipikus adys tulajdonnévvé. Akad-e (fiú)- gyerek, aki a (kitáguló) nyitó emlékkép (a választás) szorongását (általában futballozásra készen) legalább egyszer ne érezte volna: „Valamikor labdatéren / Hét fiúk ha összekaptunk sorshúzáson, / Ki az az egy nem osztozó / Labdaverő boldogságon, / Ki az az egy, ki ne játsszon, / Engem dobott ki a sors, / Mindig engem, mindig engem. // Kövér könnyel, sóvár vággyal / Víg hat körül leske- lődtem, ténferegtem. / Most is, most is víg hat körül, / Kik nem hatan: százan, ezren / Labdát vernek víg-feledten, / Csak úgy kussoltat a sors, / Mindig engem, mindig engem”.

Karinthy Frigyes egyik legformátumosabb verse, A lapda is labdás, labda- verős vers, de lényegében csak a játékszer motivikus vonatkozására és a gyerekemlékekre építi sokrétű gondolatsorát, a sporttal nemigen számol.

Móricz Zsigmond, Molnár Ferenc, Tóth Árpád, Juhász Gyula, Babits Mihály sport iránti érdeklődését és „sportirodalmát” nehezebb becserkészni, bár - kevésbé ismert és a jelen kereteket szétfeszítő - szövegekkel megoldható lenne. A törékeny Babits (illetve: Babits Bihály) kivételes testi erejéről Karinthy- tól (az így írtok ti 1912-es első kiadásából) nyerünk adatot: „az iskolában fél kézzel harmincezer olyan magyar szót tudott fölemelni, ami »B«-vel kezdődik, míg iskolatársainak a fáradtságtól már kilógott a nyelvezete”. (A sportirodalom összetett szót a Nyugatid enyhén szólva is ambivalens viszonyban álló József Attila ilyen című 1937-es epigrammájából kölcsönözzük: „Sportirodalma, Takács, kedvessé tette a sportot / Méla szememben, amely csak a sakk kockáin öregbült / Már evezőt ragadok, gerelyem zug, röppen a diszkosz / Holnapután kihúzom magamat; - s: milyen egy dali fickó - / így sóhajtnak utánam a lányok, még a Takács is”. Takácsról a kritikai kiadás közzétevőjének, Stoll Bélának sem sikerült kiderítenie semmit.

Babits a Nyugat 1909. 1. számában közölt többtételes, vegyes műfajú publikációját (Tél) elég meglepő hasonlattal kezdte: „A nap a dombok felett lebegett, sötétnarancs színben, sugarak nélkül, simán és kopaszon, mint egy futball-labda”. Meglehet: ő is, akárcsak néhány céhtársa, igyekezett a modern sport- (futball-) nyelvből egy-két kifejezést beemelni írásaiba. Vajon a sporttól és egymástól idegenkedő két lírikus közül Babits Mihály nagyobb respektussal tekintett volna József Attilára, ha tudja: költőtársának volt sógora - József Jolán első férje -, Pászti Elemér 1913 és 1925 között négyszer - egyszer ellenfél nélkül - megnyerte a férfiak összetett egyéni magyar tornászbajnokságát, szerzett aranyérmet korláton, nyújtón, 1912 és 1922 között a BTC-vel nemegyszer aranyérmes lett csapatban is? Az I. világháború előtt és jócskán utána is győzni képes sportemberről, érdekes figuráról Valachi Anna ír József Jolán, az édes mostoha című könyvében.)

A hazai sportirodalom még a 19. században pályát kezdő úttörőit (a gyenge elbeszélő Kőhalmy Józsefet, a szintén szerény képességű Porzsolt Kálmánt, az elfogadhatón mintázott - „néger" - BoÁsz-novella szerzőjét, Moly Tamást)

78