Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)

ÁTTEKINTÉS - Eisemann György: A modernitás médiuma

Vazul" önazonosító allegóriáját. Bakony és Párizs, Zilah és Pest olyan földrajzi nevek Adynál, melyek nem a Napút említett állomásai, hanem a téridő totális szimbolikus megszállásának starthelyei és célpontjai. Vagyis a nyomtatott és reprodukálható könyvvel reprezentált tér helyett, mely uniformizáltan a tárgyak viszonyításával értelmezi környezetét, Ady költészete - miként Marshall McLuhan Blake-kel kapcsolatban kifejti6 - anakronisztikusán, a tudat és a dolgok közötti imaginációban mozgatja nyelvének jelentésalkotó képességét. Ugyanakkor ez nem mond ellen modernségének, csak egészen sajátos módon érvényesül újdonságértéke. E líra modern allegorikus olvasása ugyanis annyiban valósítható meg, amennyiben szimbolikusságát éppen annak mediális ellenpontjai szerint töri meg. Ady egyik legjellegzetesebb önportrészerű alakításában a saját arcát írásjelek tagadásaként, illetve írásjelek hiányaként jelöli: „Arcomon nincsen régi írás / S a régi harcok / Nagy legendája elmosódott / Vén arcomon, vén fejemen.” {A föltámadás szomorúsága). De így jut el beszéde marionettszerű közvetítettségéhez, vagyis lehetséges allegorézisének mint ezúttal a hangzás mediális kiszolgáltatottságának (eltorzításának) képzéséhez és tapasztalatához: „Beszédje kongó báb-beszéd / S báb-szinpad bábja ö maga, / Kérdés, kisértés és titok.”

Ez a „kongó báb-beszéd” viszont, mint ilyen, a mondottak miatt lényegében csak a folyóratközlésekből hallható ki, a Nyugat hasábjait olvasva. A recepció mindeddig főleg (hatástörténetileg indokoltan) a kötetkompozíciók szólamára figyelt - a szerkesztett könyvekre, melyek újító esztétizmusa készségesebben idomul a korszak mediális környezetéhez. Az önálló, jól formált verseskötetek többnyire az ellenében hatnak mindannak, amiről fentebb szó esett, eltompítván a médiummal szembemenő, inadekvát megszólalás erejét. így a kötetekhez képest a Nyugat Adyjának hangja egészen más, s meglehet, újraolvasása erre a folyóiratpéldányokból kihallható beszédre fog immár hivatkozni a legújabb informatikai forradalom korában.

Ady lírája ezért a modern módon medializált nyelv, tehát az ún. ikonikus fordulat legelső kifinomult tapasztalatai felől tekintve olykor szinte elviselhetetlennek tűnt azok számára, akik a Nyugat hasábjain ismerkedtek meg vele. Ők voltak azok, akik először észrevették, e líra abból él, amit megtagad, s a modern médiumot egy másik, atavisztikus kommunikáció áramoltatására és kifejezésére használja ki. Ezt érezte meg benne többek között Kosztolányi éles kritikája,7 de ugyanezért lehet ez a nyelv mégis olyannyira lenyűgöző, nagyhatású. A nyelv romantikus képzelőerejéből anyagtalanul feltörő és elképesztő energiával magának anyagot (jelölőt) kereső lendülete úgy tör az egyik médiumból a másikba, mint a horrorfilmek fantasztikus kísértete, s olyasmit kényszerít ki

6 McLuhan, Marshall, The Gutenberg Galaxy, Toronto, University Press, 1962, 268.

7 Kosztolányi Dezső, Az írástudatlanok árulása: Különvélemény Ady Endréről, A Toll, 1929, 13, 7-21.; Kötetben: K. D., Egy ég alatt, Budapest, Szépirodalmi, 1977, 220-238.

57