Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
ÁTTEKINTÉS - Eisemann György: A modernitás médiuma
nére", a hazai kódexirodalom névtelenjére: Anonymusra, aki „szintén” a honfoglalás interpretálásával tüntette ki magát pár száz évvel korábban. Mint a fentebbi idézet mutatja, a bevezető cikk feltűnő intertextusa a Gesta Hungarorum, vagyis ha az olvasó nem észlelné a párhuzamot a papíron, a főszerkesztő rásegít a cikkben. A Nyugat dologisága pedig mindezzel úgy alkot teret maga köré - és úgy helyezkedik el ebben a térben -, hogy egyúttal annak időiségét (történelmét) is artikulálni képes, mégpedig az európai kultúra mediális váltásának a saját testén újrajátszott eseménysoraként. Ezen belül pedig Közép-Európa és a magyar történelem olyan modern perspektíváját nyitja fel, mely nem csak tudomásul veszi és értelmezi a földrajzi és a szellemi honfoglalásnak azt a sokat mondó, konkrét és szimbolikus jellegzetességét, hogy keletről Nyugat felé irányul, hanem olyan idői távlatot nyer, mely a kelet-nyugat irány térbeliségre apelláló jelentéskörét éppen ezen időiség, kultúránk történő történetisége révén formálja ki. E benyomást tovább erősíti, hogy a lap gondol az elődök tiszteletére: egy ideig a Figyelő új folyamaként tünteti fel magát. A Nyugat továbbá annyiban és éppen azért modern lap, mivel — mint Mikes Kelemen kurucos attitűdje — ellentmondani is képes annak, aminek jegyében működik. Vállalva a leegyszerűsítő, ám nem előzmények nélkül való, ezért önmagán messze túlmutató tipológiát, idézzük föl ehhez a költészettörténet Ady-Babits polarizálását. Babits Mihály formaérzéke - klasszikus műveltsége, európai tájékozódása, Kosztolányival rokoníthatón a „latin betűkre” hivatkozó nyelvi cizelláltsága - tökéletesen simul mindahhoz, ami a tipográfia teremtette individuális közegben az irodalom újabb európai létmódját meghatározza. Babits lírájának formatana jól tudja, hogy Iris koszorújának levelei immár nyomtatásban fognak megjelenni. Ezzel szemben az Új versek korszakának Ady-lírája úgy lépett a Nyugat által képzett térbe és időbe, hogy nem fogadta el az Anony- mustól Ignotusig jelölhető honfoglaló kulturalitás programját. Nem illeszkedett ebbe a közegbe, noha ő is a napúira hivatkozott, Verecke híres útján jött nyugat felé, azaz inkább „betört” Dévénynél. Fellépése mediológiai értelemben támadás, mely sajátlag a nyugat fentebbi státusza ellen szólt. Természetesen nem az irodalmi közélet harcairól van szó, nem a modern költészet kritikai érdekszövetségének felmondásáról, bár a duk-duk affér azért sok mindent elárul. Hanem egy nyelvi-költői attitűdről, melyet mindenekelőtt az a beszéd jellemez, mely kifejezetten a saját írásos és nyomtatott közege elleni lázadásából, mind a kéziratnak mind sokszorosított kötetté válásának elvetéséből kaphat hangot, s csak így reflektálva képezhető meg a befogadásban. Ez a hang sem szólalhat meg a médiuma nélkül, de amilyen mértékben megszólalni képes és hallhatóvá válik, olyan mértékben észlelhető a NYUGAT névvel jelölhető tér és idő, dolog és szellem megtagadásának. Egyáltalán nem akarja ismerni azt a nyelvet, mely immár rendelkezik saját nyomtatásának nyugatra forduló tapasztalatával. Beszéde alig reagál a betűkből kiolvasható hangra, vagyis mediálisan érdemes komolyan venni nála a nyugati orientációval szembesülő, megsüketített „énekes 56
