Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
ÁTTEKINTÉS - Eisemann György: A modernitás médiuma
és arccal nyugatnak kell olvasni. Az viszont igen, hogy a közeget, Közép-Eu- rópa kétarcú kulturális terét a lapszámok a látványuk, a matériájuk által jelenvalóként, egy nyomtatott írásmű érzékelhető formájával, kiállításával képesek rendkívül hatásosan érzékeltetni. Mit tapasztalt tehát a folyóirat olvasója, amikor 1908 körül egy korona áráért megvásárolta és kézbe vette a lap valamelyik számát? A címfeliratról már volt szó: materiálisán kelet felé olvasunk, szellemileg nyugat felé fordulunk. Emellett az első évfolyamok híres emblémája, Beck Ö. Fülöp munkája egy jobbra, azaz keletre néző alakot formáz, a szomorkodó, tenyerére támaszkodó, kurucruhás Mikes Kelement ábrázoló, kör alakú emlékérmén. A középre helyezett kör, a nap metafora misztikája most mellőzendő, de semmiképpen sem mindegy, hogy lenyomatról - egy másik alkotás átvételéről - van szó, mely eljárás ugyancsak az adott lapon kívüli terekre utal. Az illusztráción látható figura nem olvas, hanem ír, méghozzá - ínyenc médiakutatók örömére - lúdtollal természetesen, vagyis a nyomtatott szöveg közegében egy kéziratnak mutatott papír fekszik előtte. S noha Mikes rengeteg mindent írt, a magyar vásárló mi másra gondolhat, mint hogy most is honvágytól gyötört levelet fogalmaz nem létező édes nénjéhez, Rodostóból Magyarországra, keletről nyugatra. Rodostó az a hely, amihez képest a lap itthoni olvasója már eleve nyugaton van. Mikes Kelemen fiktív levelének nincsen pragmatikus címzettje, így kifejezetten az egész magyar olvasóközönségre számíthatna, amennyiben leveleit közölhetné. Csakhogy éppen a hazai publikálás tűnik az ő életében lehetetlennek, még a távolabbi jövőben is bizonytalannak. A keletre forduló, ám lúdtollal - kézírással - nyugatra író Mikes így teljesen kívül van az irodalmi kommunikáción: a száműzetés állapota, a Rákóczi-szabadságharc általa őrzött emléke nem tehető Magyarországnak szóló üzenetté. Egy tökéletesen izolált helyszínen, elszigetelt nyelven, a bujdosók közül végül egyedül maradva, anyanyelvén nem beszélhetve próbál csatornát keresni ahhoz a világhoz, melyhez tartozik, vagy melyhez tartozni szeretne. Tehát nem áll a rendelkezésére a nyugat és a kelet közötti teret átszelő hordozó, mely a kéziratot, üzenetének matériáját nyugatra vinné. Napjaink technicista kommunikációelméletei szerint Mikes Kelemen e pozícióban mint üzenő fél, nem is létezik, azaz csak megkésve realizálódik, immár nyomtatásban, akár egy sajátos „beérkező üzenetek menüpont” feladója. Hiszen később ezek a papírok, tudjuk, utat találtak hozzánk: Kultsár István 1794-ben adta ki az időközben hazakerült kéziratköteget. Mindezért Mikes alakja, a kézírásból a nyomtatás közegébe váltással létrehozott, de megkésetten létesített kommunikáció allegóriája lehet a magyar irodalomban. Postája akkor érkezik meg a címzetthez, a közönségéhez, amikor azt már egy másik mediális hordozó közvetíti. Az embléma így egybecseng kelet népének, a beköszöntőben megfogalmazott, olykor keletre fordulni kényszerülő, ám nyugatra irányuló honfoglaló vágyának olyan elbeszélésével, mely mindig csak részlegesen vagy utólagosan teljesülne be. 54
