Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)

A NYUGAT UTOLSÓ ÉVTIZEDE ÉS UTÓÉLETE - Rónay László: Jóvátétel. A Nyugat és Babits Mihály a Vigíliában

halála évében, 1943-ban a tanulmányíró Babitsról is írt megszívlelendőket a Magyar Csillagban, az Ezüstkorban közölt A játékos Európa című munkája pedig életművének kiemelkedő darabja.)

Már-már közhely Ottlik Gézának arra az emlékére utalni, mely szerint gyűjteni kezdte az anyagot a Nyugat újraindításához, de a Magyarokat megismerve lemondott erről a tervéről. A Vigilia egyébként 1946-ban indult újra, ekkor Sík Sándor fő- és egy ideig Juhász Vilmos társszerkesztésével. A kiváló művelődéstörténész hamarosan emigrált, s apám lett Sík legbensőbb tanácsadója és támogatója. Személye garancia volt a Nyugat szellemiségéhez és Babitshoz való hűségéhez. Hamarosan szükség is volt erre, mert az 1946-ban indult Újhold „Babits után” bontott zászlót, s a hagyományőrzésnek ez a kinyilvánítása ellenérzést keltett Lukács Györgyben, aki amúgy sem kedvelte őt. Lukács Fórumban közölt vitairata korántsem volt olyan durva, mint Horváth Márton vagy a hajdani ideáljaival szakító Keszi Imre némelyik megnyilatkozása, ám tekintélye elegendő volt ahhoz, hogy Babítsot és a Nyugat vele jegyzett korszakát egyre erősebb kritikával illessék marxista részről, apámat pedig hallgatással próbálták kiiktatni a 20. század magyar irodalmából. Ilyen baljós előzmények után jelent meg az 1949-es januári Vigíliában Jegyzetek Babitsról című tanulmánya. Érdekes megemlítenünk, hogy a lap rendszeres cenzúrájára - ahogy az illetékesek fogalmazták: „szemléletének tisztázására” - csak pár hónappal később került sor. (Nagy kérdés, vajon Lukács írásainak ismeretében is engedélyezték-e volna a tanulmány közlését.) Ma már nevetségesen hangzik, de a megjelentetéséhez akkor nagy bátorság kellett. Gondoljuk meg: a kockázatot vállaló Sík Sándornak nem csak, sőt, elsősorban nem folyóiratát, hanem a piarista rendet kellett irányítania.

A hatvanas évektől csökkent a Vigilia irodalmi érdeklődése. Édesapámat - már Sík Sándor halála előtt - az Állami Egyházügyi Hivatal kezdeményezésére, néhány ilyesmire kapható, gyenge jellemű fiatal megrendelt panaszos levelét követően eltávolították a szerkesztőségből. Ezután Sík lemondott, de különféle fenyegetésekkel maradásra bírták. Elhunyta után Mikelics Vid lett a főszerkesztő, s a lap inkább szociológiai problémákkal foglalkozó írásoknak adott helyet. Mikelics váratlan halálát követően - hosszas huzavona után - apámat nevezték ki főszerkesztőnek, s innen számítjuk a folyóirat fénykorát: legszebb éveiben 12 ezres példányszámban jelent meg.

A Vigilia iránt tanúsított érdeklődés részben irodalmi szenzációnak volt köszönhető. Ezek közül is az 1971 júliusában megjelent szám keltett osztatlan figyelmet, a Nyugat emléke előtt tisztelgő írásokkal. Az itt közzétett - többek között Cs. Szabó Lászó, Falu Tamás, Mándy Iván, Nemes Nagy Ágnes, Ottlik Géza és Zelk Zoltán tollából származó -emlékezéseket és értékeléseket a Petőfi Irodalmi Múzeum Nyugat-kiállításának5 háttéranyagából juttattuk el édesapámnak.

5 Az 1971-ben, a Nyugat megszűnésének 30. évfordulóján megrendezett kiállítás.

414