Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
A NYUGAT UTOLSÓ ÉVTIZEDE ÉS UTÓÉLETE - Frank Tibor: Ignotus Amerikában
de mindketten tüskék voltak a hivatalos Magyarország oldalában.”15 Vámbéry szólt Ignotus publicisztikai munkásságáról a budapesti Világ és a bécsi Kronen Zeitung hasábjain is, megjegyezve, hogy a liberális Világ cikkírójaként Ignotus „az 1920-as ellenforradalmi reakció legszembetűnőbb céltáblája lett.”16 Igno- tus-életrajza végén Vámbéry felsorolta azokat a magyar értelmiségieket, akik Amerikában jó ismerői Ignotusnak, közöttük Jászi Oszkárt, Molnár Ferencet és Lengyel Menyhértet. Összefoglalásként megjegyezte: „Az európai irodalom alapos ismerete, esztétikai képességei, kétségtelen irodalmi képessége Dr. Ig- notust bármely ország szellemi életének értékévé tennék.”17 Vámbéry szövegét Ingrid Warburg a saját levelébe is beépítve küldte tovább George Warrennak, aki a beutazási vízum felől intézkedett. A levél mellékleteként nemcsak Vámbéry eredeti levelét, hanem az erkölcsi és anyagi affi- daviteket is megkapta Warren, 1941. január 26-i kelettel.18 A vízum azonban egyre késett, s még másfél hónappal később, március 13-án is táviratilag kellett sürgetnie, az ÉRC felé írt levélben - „Unitarian” aláírással — feltehetően az unitarian service committee lisszaboni munkatársának, azzal a figyelmeztetéssel, hogy 20 nap múlva Ignotust kiutasítják Portugáliából, s ezzel „a legnagyobb veszélybe" kerül.19 Kudarcok és megpróbáltatások Ignotusék kálváriája korántsem ért véget az Egyesült Államokba való bebocsát- tatással. A 70 feletti Ignotus nem talált megfelelő munkát, nem is tudott jól angolul, s mindehhez feleségét a folytonos menekülés idegileg annyira megviselte, hogy pszichiátriai esetté vált. 1942. augusztusában az Immigration and Naturalization Service - Bevándorlási Hivatal - Ellis Island-i központja az ország azonnali elhagyására szólította fel. Az esetről Jászi Oszkár (1875-1957) 1942. augusztus 21-én hosszú, s Ignotust mint a magyar liberalizmus bajnokát magasztaló levélben tudósította barátját, Felix Frankfurtért (1882-1965), az amerikai Legfelsőbb Bíróság bíráját, akitől Ignotusék tartózkodási engedélyének azonnali meghosszabbítását kérte.20 S noha Frankfurter maga nem tudott segíteni, kilátásba helyezte, hogy az ügyet „olyan valaki elé terjeszti, aki tudhat.”21 Frankfurter kapcsolatai a legmagasabb amerikai kormányzati körökkel 15 Uo. 16 Uo. 17 Uo. 18 Ingrid Warburg levele George Warrenhez, 1941, IRC archívuma, Box 6. 19 „Unitarian” távirata „Emerescue”-hoz, [1941] március 13., IRC archívuma, Box 6. 20 Oscar Jászi levele Felix Frankfurterhez, 1942, augusztus 21., Oscar Jászi Papers, Box 1, Columbia University Libraries, Rare Book and Manuscript Library, New York, N.Y. 21 Felix Frankfurter levele Oscar Jászihoz, New Milford, Conn., 1942. augusztus 27., Uo. 408