Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
A NYUGAT UTOLSÓ ÉVTIZEDE ÉS UTÓÉLETE - Bartal Mária: Orfikus impulzusok Weöres Sándor költészetében
fel, részben a Laodameia, részben pedig Füst Milán drámakísérletei és az általa kidolgozott versstruktúrák és dikció nyomán, amely a drámai monológok beszédmódját benjamini értelemben vett allegorikus, korábbi elbeszélések nyomait őrző, töredezett beszéddé alakítja.29 A weöresi hosszúversek a mallarméi mintát követve narratív és dramatikus szerkesztésű elemekből állnak össze, megidézvén egyúttal az oratórium műfaját és a görög színházra visszatekintő opera kialakulásának korai szakaszát, amikor a szövegkönyvek igen gyakran merítenek az Orpheusz-történetekből. 2. Kulcsfontosságú, hogy hogyan értelmezzük azt a viszonyt, amely a Weöres Sándor negyvenes-ötvenes évekbeli költészetében gyakori, tulajdonnév alkotta cím (Minotauros, Anadyomené, Medeia, Orpheus, Tatavane királynő) és a hozzájuk kapcsolódó költemény szövege között fennáll. Úgy gondolom, hogy a lírai alany destabilizálása ezekben a versekben nem egyszerűen az én szerepelvű megsokszorozódása, a beszédformák sokfélesége és a nézőpontváltások révén megy végbe.30 A beszéd egységes centrumának megszüntetésére a hosszúversek mindenekelőtt két meghatározó poétikai eljárást alkalmaznak: az orfikus tárgyiasság személytelenítő és térképző eljárásait, amelyeket Weöres felé véleményem szerint először Babits korai költészete közvetített bizonyos versmo- delljeivel és poétikai megoldásaival, illetve a Füst Milán-i allegorikus építkezést. E két lírai beszédmód közül témánk kapcsán elsősorban az előbbiről kell részletesebben szólnunk. Weöres Sándor Csorba Győzőnek írt 1946-os levelében - amelyben jól érzékelhető a hamvasi gondolkodásmód átmeneti, de igen meghatározó befolyása - szembeállítja az individuális költő „Kis pont vagyok a mindenségben” alapérzését az általa „exisztenciális” költőknek nevezett alkotók (Whitman, Jeffers, Mallarmé, Valéry) alapérzésével: „A mindenség az én szemléletemen belül van."31 A hangzó és jelentéses elemek kapcsolatrendszeréből versről versre kialakított tér már nem külső és belső elválasztására épít, vagy ha létre is hoz ilyen jellegű cezúrát, mint például a „koponyámban mogyorónyi mennyboltozat” (Orpheus) esetében, az alakzatok metonimikus mozgása révén lebontja ezt a különbség- tételt (mint ahogy például az Orpheus című vers első címmel ellátott részének, A játszó Orpheusnzk esetében is megfigyelhető). 29 Vő.: Schein Gábor, Nevetők és boldogtalanok: Füst Milán művészete 1909-1927, Budapest, Akadémiai, 2006, 159-177. 30 Ezt az álláspontot képviseli: Kulcsár Szabó Ernő, A magyar irodalom története 1945-1991, Budapest, Argumentum, 1994, 80. 31 Weöres Sándor levele Csorba Győzőnek, Csönge, 1946. február 10. = Weöres, Egybegyűj- tött levelek: 2, i. m., 400. 394
