Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
A NYUGAT UTOLSÓ ÉVTIZEDE ÉS UTÓÉLETE - Dávidházi Péter: „És sorsot vetének". A kihagyás poétikája Babits Jónás könyvében
sebb gondviselést alig valami hordozta volna sűrítettebben, mint a kimaradt szó, másfelől meglehet, hogy a költemény elbeszélésében túl korán jelent volna meg, s elvett volna a negyedik rész végére tartogatott s ott nagyarányúan kibontott tök-példázat idevágó tanulságának hatásából. Egy másik szó kimaradása hasonlóképpen az egyetemességet szűkíti: tanulságát a bibliai történet kiterjeszti az állatokra is, Babits költeménye nem. Mivel ebben Ninive nem tér meg, hanem minden folytatódik a palotán belül és kívül egyaránt, nem tudni, hogy egyébként mit hagyott volna meg a költői elbeszélés a bibliai 3,7-8 átköltéseként abból, hogy a király és főemberei elrendelik az emberek és állatok böjtjét, zsákba öltözését és megtérését, s úgy is történik; arról azonban meggyőződhetünk, hogy Babits narrátora 4,11-nél kihagyja az Úr (noha itt sokszorosára bővített) indoklásából, hogy a barmokra is tekintettel volt, amikor nem pusztította el Ninivét. („És én ne szánnám Ninivét a nagy várost, melyben több vagyon tizenkétszer tízezer embernél, kik nem tudnak külömbséget tenni jobb- és balkezek között, melyben barom is sok vagyon?” - Jón. 4,11) Ez 4,11-ből már Batizinál is kimaradt, holott 3,7-8-nál még híven beszámol az állatok bevonásáról a bűnbánati rituáléba. Felekezeti és történelmi és költői céljaik különbsége ellenére ugyanúgy nem tudtak mit kezdeni azzal, hogy az Úr az állatokat is megszánta és emiatt is kegyelmezett meg a városnak. Másfelől várható volt, hogy Károli fordítása mindezt híven megőrzi, hiszen ő az élőbeszédében nemhiába írta, hogy már csak azért sem szabad semmit változtatni a Szentírás szövegén, mert annak „minden teremtett állat [értsd: minden élőlény] tartozik engedelemmel" tehát nyilván a barmok is... A negyedik részben Babits kihagyásai nemcsak az elbeszélés menetét, az egyes mozzanatok hangsúlyeloszlását, hanem a költemény filozófiai jelentésvilágát is egyre inkább átalakítják. A Bibliában az Úr kétszer kérdezi meg Jónástól, hogy méltán haragszik-e, 4,4-ben és 4,9-ben, ezek közül Babits kihagyja az elsőt, feszesebbre húzva a cselekményt, de megszüntetve a tök-példázat céljának előrejelzését. A költemény 4,5-nél kihagyja, hogy Jónás csinált magának hajlékot és annak árnyékában ült (mielőtt a tök felnőtt volna); így később az Úr jogosan mondhatja Jónásnak, a már elszáradt tökre célozva, hogy „lombja alatt csak lustán elhevertél” ugyanis ebben a változatban Jónás csakugyan semmit sem tett azért, hogy árnyékban lehessen. Nagyobb horderejű módosítás, hogy a költemény 4,6-nál kihagyja, hogy az Úristen szerezte a tököt, mintha az csak véletlenül nőtt volna éppen ott; csak majd 4,7-nél írja, hogy az Úr szerezte a férget, és végül 4,8-nál, hogy ugyancsak ő a „meleget / s napkeleti szárasztó szeleket”. Ez a kihagyás kicsit gyengíti az Úr célzatosságát, mondhatni pedagógiai leckéjének megtervezettségét, és megszünteti az egymás utáni három bibliai vers (4,6; 4,7; 4,8) ősi narratív (mondhatni folklorisztikus) hármasságát: az Úr ott előbb tököt, majd férget, végül szárasztó szelet vett igénybe, hogy megleckéztesse Jónást. Igaz, a Babits által követett Károli-fordítás nem emeli ki olyan plasztikusan ezt a hármasságot, mint az eredeti héber szöveg, mely 385
