Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)

A NYUGAT UTOLSÓ ÉVTIZEDE ÉS UTÓÉLETE - Dávidházi Péter: „És sorsot vetének". A kihagyás poétikája Babits Jónás könyvében

az Úr beavatkozására mindhárom esetben, sőt már 2,1-ben a nagy hal mozgósításakor is ugyanazt a mnh gyökű igét (eredetileg ’számlálni’, majd ebből főként ’kijelölni^ itt ezen belül utasítani; ’rendelni’) használja, mégpedig pontosan ugyabban a va-yeman („És kijelölt”) alakban, mely nyelvtanilag is (a piél igetörzs által) a cselekvésnek mindig ugyanazt a fokozott intenzitását jelöli; Károli az ismétlődést szókincsbeli és nyelvtani változatosságra cseréli (az Úr „készített vala” egy tököt, majd „szerze” egy férget, végül „lön [...], hogy [...] szelet támasztana"), láthatóan a Vulgata szintén változó latin igéi („praeparavit" „paravit” „praecepit”) mintájára, ahogy már 2,1-nél is az Úr „készített vala" egy nagy halat, s a Vulgata ott is a „praeparavit” igét használta. (Babitsnál itt egységesülnek a megmaradt igék, az Úr „szerzett” egy kicsi férget és „szerze” forróságot és keleti szelet, előzőleg a második részben pedig Károlival és a Vul- gatá\d\ egyezően „készített vala” egy cethalat.)

Babits e módosításai ugyanakkor nem érintik a bibliai történetből a költeménybe átkerülő talán legfőbb jellegzetességet, vagyis annak több mint sejtető kiemelését, hogy (közvetlenül vagy végső soron, láthatólag vagy kifürkészhetetlenül) mindent az Úr tesz, s mindig eléri, amit akar. Ennyiben a tök sorsa ugyanaz, mint Jónásé: föl kellett nőnie, hogy árnyékot tartson, amikor az Úr úgy akarta, s elszáradnia, amikor az Úrnak arra volt szüksége, ahogy Jónásnak is mennie és prédikálnia kellett, hiába próbálta nem megtenni a rábízottakat, s ahogy majd (mint az Úr Babits költeményében a negyedik rész elején gondolja, majd a végén mondja is Jónásnak) neki is meg kell halnia, s jön helyette más. Ennek a leckének kiemelését, s az egész költői elbeszélés egyik legfőbb példázati tanulságát, hogy tudniillik „Nincs mód nem menni, ahová te küld- tél”, bizonyosan még nyomatékosabbá tette volna, ha megmarad, hogy már a tököt is közvetlenül az Úr rendelte oda; s mivel Babits ezt kihagyta, s csak azt tartja meg, hogy a tököt majd elsorvasztó férget rendelte az Úr, így a saját ösz- szefoglaló utóbeszövésének kell visszautalnia az előző mozzanatra, s analógiát sejtetnie a két történés egyforma tervszerűségét illetően: „Oly vékonnyá fony- nyadt, amily nagyra felnőtt: / nem tartott többet sem árnyat, sem ernyőt.” így közvetve mégis kiderül, hogy maga az Úr volt az, aki célzatosan (egy majdani tanulság végett) előbb nagyra növesztette, majd ugyanúgy vékonnyá fonnyasz- totta a nagylevelű tököt.

Mindezeknél a kihagyásoknál csupán az átköltött szövegből közvetlenül nem derül ki, hogy a cselekmény vagy jellemzés épp hiányzó láncszeme magának az eredeti elbeszélésnek sajátsága volt-e, a bibliai elbeszélés poétikájára jellemző „gapping” (’hézagolás’),64 vagy utólagos beavatkozás műve. Nyilvánvalóan az előbbire példa, hogy e bibliai történet elején nem tudjuk meg, miért menekül Jónás az Úr parancsa elől, s ennek okára csak utólag, közvetve és fokozatosan következtethetünk, amikor tetteiből és szavaiból egyre jobban megismerjük

64 Sternberg, The Poetics of Biblical..., i. m., 186-263.

386