Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)

A NYUGAT UTOLSÓ ÉVTIZEDE ÉS UTÓÉLETE - Dávidházi Péter: „És sorsot vetének". A kihagyás poétikája Babits Jónás könyvében

szefüggött volna a mindenható elleni lázongás hiábavalóságának témájával az 1,7-re visszautaló, Babits által szintén kihagyott 1,14, amelyben a hajósok azért kérlelték az Urat, hogy Jónás tengerbe vetésével ne szálljon rájuk ártatlanul kiontott vér, hiszen minden úgy történik, ahogy Ő akarta, azaz a Jónást okként kijelölő sorsvetést is ő irányította.

Egyeden szó hiányának messzemenő következményeit figyelhetjük meg, amikor Babits narrátora kihagyja 3,3-ból, hogy Ninive Isten nagy városa, s a városnak csupán nagyságáról értesülünk közvetve az Úr parancsából („Menj, a nagy Ninivéig meg se állj”) és a narrátor leírásából („három nap taposhatta azt akárki / s kanyargós utcáiból nem talált ki”). Babits változata ezúttal nem az ő saját kihagyási műveletének eredménye, ugyanis az általa használt revideálatlan Ká- roli-fordítás e pontján szintén nem szerepelt, hogy Ninive Isten számára volna nagy város, hanem csak annyi, hogy „Ninive pedig felette igen nagy város vala” (ehhez még adatokkal magyarázó széljegyzet is járult), pedig a Károli élőbeszédében hivatkozott héber eredetiben és a Vulgatában egyaránt megtaláljuk e jelentőségteljes kifejezést. (Batizinál sincs meg: „A Ninive vala oly igen nagy város”) Az eredeti héber szövegben a szokásos birtokviszony helyett az áll, hogy Ninive nagy város volt Isten számára („ir-gedola lelohim"), aminek pontos jelentéséről számos eltérő vélemény olvasható a szakirodalomban.61 Isten feltüntetésének azonban minden hozzáértő kommentár szerint vallástörténeti jelentősége van, s az egész elbeszélés jelentését is befolyásolja, ugyanis az Izrael legnagyobb ellenségének tartott asszír birodalom városát az ég és föld urának tartott ószövetségi Isten fennhatósága alá utalja. Babits műve írásakor kőnyomatos kiadványként olvasható volt Katona Lajos Magyar elbeszélő költészet a XVI. században című előadássorozata az 1909/1910. tanévből, mely kiemelte a századeleji bibliatudomány (főként Hans Schmidt)62 felismerését, miszerint az Úr zárószavait a Jónás könyve keletkezési idejére jellemző zsidó mentalitás egyik kifejeződéseként lehet értelmezni, sőt Jónás és az Úr szembesített nézeteivel az ótestamentumi történet „a zsidóság fejlődésében egy nevezetes momentumot világít meg; azt a felfogást t.i., hogy a zsidóság már ezen prófétai korszakában a másfajta népekkel szemben enyhül és mintegy közeledik az újtestamentumi felfogás felé, a mely minden embert az Isten gyermekének tekint és már nem különbözteti meg az Istennek választott népét a többi, az Isten szeretetéből kizárt népektől [...] Ennek a vallás- és erkölcstörténeti evolutional« egyik fontos okirata mintegy ez a könyv és ennyiben is kiváló figyelmet érdemel összehasonlító vallás-, műveltség- és irodalomtörténeti szempontból”.63 Ezt az egyeteme61 Sasson, Jonah..., i. m., 228-229.

62 Schmidt, Hans, Jona: Eine Untersuchung zur vergleichenden Religionsgeschichte, Göttingen, Vandenhoeck und Ruprecht, 1907.

63 Katona Lajos, A magyar elbeszélő költészet a XVI. Században: 1, előadásai után lejegyezte ifj. Kiss Gyula, Budapest, 1909, 304.

384