Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)

A NYUGAT UTOLSÓ ÉVTIZEDE ÉS UTÓÉLETE - Dávidházi Péter: „És sorsot vetének". A kihagyás poétikája Babits Jónás könyvében

azonban kapcsolatba hozható ez a kihagyás Jónásnak a költemény harmadik részében éppenséggel betoldott fogadkozásával, miszerint addig akar a pusztában maradni, míg Ninive lakói egy szálig úgy elpusztulnak, „mint hajdan a Je- roboám családja”; ez nem vonatkozhat II. Jeroboámra, akinek uralkodása alatt Jónás, Amittai fia élt, hanem arra a két évszázaddal korábbi Jeroboám királyra utal, aki Kr. e. 931-től 910-ig uralkodott, míg végül „megveré őt az Úr, és meg- hala” (2 Krón 13,20), s bálványimádása miatt egész családja kiirtatott, holttestüket temetetlen hagyva (1 Kir 14,10-13).

Még észrevétlenebb, de ebben az összefüggésben is mélyreható változtatás, hogy 1,6 és 1,8 látszólag hézagmentes összeillesztésével, Babits a viharjelenetből mindenestül kihagyja 1,7-et: „Azután mondának egymásnak: Jer vessünk sorsot, hogy tudhassuk meg, mi okért szállott e veszedelem reánk? Sorsot veiének azért-, a sors pedig esék Jónásra.” Közvetlenül ez után (1,9-nél) a Jónáshoz intézett kérdésekre („miért szállott reánk ez a veszedelem? Micsoda rendbeli ember vagy? és honnan jösz? micsoda a te hazád? és micsoda nemzetből való vagy?”) adott bibliai válaszból a költeményben kimarad, hogy Jónás féli Istenét, ehelyett a költemény 1,10-ből előrehozza, hogy fut az Úrtól. (A bibliai Jónás 1,9-ben még csak az identitását illető kérdésekre válaszol, s majd csak 1,10-ben tudjuk meg, már nem közvetlen idézetként, hanem függő beszédben, hogy azt is elmondta nekik, fut az Úr színe elől. Ezt persze mi olvasók már 1,3-ban megtudtuk, ahol a ’menekülni’ jelentésű brh igét Károli a „szalad” (az Úr színe elől) fordulattal adta vissza, sőt ismételten ezt használta e vers végén is, itt már a csupán 'menni' jelentésű héber ige helyett.) Annak kihagyásától, hogy Jónás féli az Urat (és melyik Urat féli), feszesebb lesz a cselekmény, de nemcsak Jónás önmeghatározása lesz szegényebb, hanem egy fontos (a bibliai elbeszélésben pozitívnak szánt) jellemvonása is elhalványodik, mint ahogy annak belső drámája is, hogy istenfélelme ellenére próbált meg elfutni az Úr parancsának teljesítése elől. (Összehasonlításként: Batizi ennek belső drámáját érzékeltetve őrizte meg mindkét mozzanatot, melyek összefüggése így még jobban kiviláglik Jónás önkritikája és bűntudata fényében: „Monda Jónás nékik: »vagyok zsidó nemzet, / Félem és röttegem az mennybéli istent, / Hogy ki teremtette tengert és a földet, / Ennek dolgaiba forgók színe előtt, // Ez nagy háborúnak kedig [!] vélem okát, / Hogy az mit rám bízott, nem szerzém azokat.«”) Első pillantásra alig észrevehető, de fontos következményű kihagyás továbbá, hogy Babits költeményében Jónás csak az Egek Istenének nevezi urát, holott a Biblia Jónása 1,9-ben azt mondja, „az Urat, az egek Istenét félem én, a ki a tengert és a szárazt teremtette” s a Babits által kihagyott utóbbi tagmondat egyrészt felismerhetően visszautalt volna a teremtéstörténetre, amely (1 Móz. 1,1; 1 Móz. 1,9) beszámol az ég és föld megteremtéséről, majd a tengerek és a szárazföld elkülönítéséről, másrészt még abszurdabb, eleve képtelen vállalkozásnak mutatta volna az Úr parancsa előli megfutamodást, hisz ugyan hová szökhetni az elől, aki az idők kezdetétől fogva minden hely ura szárazon és vizen? Ugyanígy ösz383