Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
ÁTTEKINTÉS - Szilágyi Judit: A Nyugat geometriája. Szerkesztők és szerkezetek
dalomba beavató, a felhatalmazást adó funkciót, s bár látszatra hasonló centrális szerkezetet hozott létre, ez mégis alapvetően különbözik az osváti körstruktúrától. A továbbiakban ezeket a (Nyugat létmódját és működését is alapvetően meghatározó) különbségeket kívánom vizsgálni; különböző aspektusokból rámutatni arra, hogy amíg az Osvát által működtetett struktúra középpontja üres, pontosabban a hiány „tölti ki” a negáció álruhájában megjelenő önállítás uralja, addig a Babits-struktúra középpontja betöltött, a létrehozó és működtető erő nemhogy nem vonja ki magát belőle, de hangsúlyozottan birtokolja a centrumpozíciót. A hiány és a betöltöttség fogalmak mentén, azok segítségével több dimenzióban leírhatónak vélem az Osvát- és a Babits-struktúra közti különbségeket.22 írás Az Osvát és Babits közötti legfontosabb különbségek az írás, az alkotás felöl tekintve nyilvánulnak meg: Babits író, költő, kritikus, akinek csak a Nyugatban, kétszáz verse, három regénye, húsz novellája, színjátékai, több mint száz cikke, esszéje és ötven fordítása jött. Ezzel szemben Osvát a Nyugatban mindössze háromszor jelent meg.23 Babits alig is meghaladható életműve nyomasztó teherként,24 az Osvát életmű-hiánya magyarázatot követelő nyitott kérdésként, maradt az utókorra. Osvát Ernő épp a Nyugat megindításakor hagyott fel írói, elsősorban kritikusi ambícióival, ezzel évtizedekre megfejtendő rejtélyként szolgált a pályatársaknak. Nevezték „csonka kezű Rafaelének,25 aki „olyan magasra emelte a tökély mércéjét, hogy az elérhetetlen lett. Másoktól is sokat kívánt, de önma22 Osvát és Babits kapcsolatát több fontos tanulmány tárgyalta. (Lásd pl. Basch Lóránt, Fráter Zoltán és Kosztolánczy Tibor írásait.) Babitsot és Osvátot nyilvánvaló és fontos hasonlóságok is kötötték egymáshoz, különösen korai időszakukban. Alkati rokonságukon (zárkózottság, a szereplés, megnyilatkozás kerülése, magány) túl minőségeszményük, érzékeny lelkiismeretességük, szigorú felelősségtudatuk, szenvedélyes igazságvágyuk is rokonította őket. Eltávolodásuk „test- vérharc”-hoz vezetett, „ölelések formájában birkóztak” egymással. - Németh, Ember..., i. m. = N. L., Homályból..., 2. jegyzetben i. m., 383. - Az egyre hevesebb összecsapások, kiéleződő hatalmi harcok ellenére egyfajta kölcsönös tiszteletet megőriztek egymás iránt. (Osvát fényképe kint függött Babits falán; másrészt utolsó időszakában - kritikája mellett azt is - megállapítja Osvát: „Gyönyörű verseket írt az az ember.“) 23 Először 1908-ban Kemény Simon kritikájához - egyébként épp Babits védelmében - fűzött lábjegyzetet (1908. 19. sz.); 1926-ban hosszas kérlelésre leadta Gellért Oszkár estjén felolvasott köszöntőjét (1926. 4. sz.); de egyetlen „igazi” írása (többszöri elhalasztás után) 1928 végén jelent meg, a Babits ellenében megfogalmazott Az írástudók árulása (1928. 23. sz.). 24 Lásd: Lengyel Balázs, Babits után, Újhold, 1946, július, 1-8. 25 Beöthy László, Osvát Ernőnek!, Nyugat, 1923,11-12, 812. 35
