Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)

ÁTTEKINTÉS - Szilágyi Judit: A Nyugat geometriája. Szerkesztők és szerkezetek

gától - lehetetlent!”26 Általánossá vált az a vélemény, hogy „az ő tevékenységét túlságos önkritikája bénította meg”,27 hogy „írnitudásának túlsága átcsuklott az írhatatlanságba.”28 Füst Milán vitriolos, de találó észrevétele szerint: „Ha az egész mindenséget, összes tapasztalatainkat és elgondolásainkat egyetlen gú­nyos, könnyed és mégis mélységes szóban össze lehetne foglalni, amely szó aztán olyan lenne, mint egy óriási brilliáns és világítana, mint a nap: ezt az egy szót O. E. talán érdemesítené arra, hogy leírja.”29 A patetikus-kultikus (és egészen hamis) felfogás szerint azért nem írt a Nyugatba, „hogy egyetlen sornyi helyet se vegyen el a fiatalok elől.”30 Tovább fokozva: „az önzetlen irodalmi ve­zér folyóiratáért mindent feláldozott, pénzt, időt, s ami ennél több, feláldozta saját magában a kifejezést kereső, alkotó írót is.”31 Valójában Osvát a gondol­kodás végtelen folyamatában létezett, az írás pedig - véleménye szerint - el­tompítja a gondolkozást. „Nemesebb salaktalanul gondolkozni, mint a gondo­latot írva meghamisítani.” — vallotta. A befejezett írás, a megvallott vélemény a megállás, a belenyugvás jele. Éppen ezért korai kritikáit, elbeszéléseit, regény­kezdeményét megtagadva gyakran hangoztatta, hogy „sokat adnék érte, ha soha semmi írásom meg nem jelent volna.”32 Élete utolsó szakaszában mégis publi­kált, aforizmái jöttek különböző lapokban. Csakhogy az aforizma, mint a gondo­latmenet egyetlen esszenciális pontjára rávillantó műfaj, alapvetően hiányérze­tet kelt, továbbgondolásra, kifejtésre sarkall, egyben az életmű-hiány jeleként hangsúlyozódik. Osvátról tudjuk, hogy még leveleket sem írt, a Nyugat ügyeiben is környe­zete, közvetlen barátai leveleztek. „Osváttól sem ön, sem más - azt hiszem, soha egy sort nem fog kapni. Feleségével is, ki most távol van, csak sürgöny útján érintkezik.” - avatta be Fenyő, Hatványt még az indulás időszakában.33 Ezért is olyan becses a Babitsnak írt „felfedező” levél. „Levelet kaptam tőle, messze Fogarasba - egy valóságos levelet Osvát Ernőtől! - én persze akkor még nem is tudtam, hogy milyen nagy és ritka dolog ez, jól őrizze, aki kapott tőle!”34 Osvát nemcsak hogy nem írt, de nem, vagy alig-alig is beszélt; ha néha megszólalt, akkor azt is mintegy negálva, visszavonva tette. (A Gellért-esten felolvasott köszöntőjét például úgy motyogta el, hogy a közönség nem hallotta.) Alapvető 26 Sós Endre, Felvillanó arcok, Budapest, Szépirodalmi, 1965,134. 27 Gyergyai Albert, Adalékok a Nyugat történetéhez, Budapest, Szépirodalmi, 1968,145-153. 28 Ignotus, Előszó = Osvát Ernő, Az elégedetlenség könyvéből, Gyoma, Kner, 1930,16. 29 Füst Milán, Teljes napló: 2, sajtó alá rend. Szilágyi Judit, Budapest, Fekete Sas, 1999,127. 30 Móricz Zsigmond, Osvát Ernő, a Nyugat szerkesztője, Nyugat, 1923,11-12, 721-725. 31 Kuncz Aladár, Osvát Ernő, Erdélyi Helikon, 1929, 800-805. - Kötetben: K. A., Tanul­mányok, kritikák, Kriterion, Bukarest, 1973, 275. 32 Elek Artúr, Napló jegyzetek Osvát Ernő haláláról = Osvát Ernő a kortársak..., 5. jegyzetben i. m., 457. 33 Fenyő Miksa Hatvány Lajosnak, 1908. május 27. = Levelek Hatvány..., 8. jegyzetben i. m., 38. 34 Babits Mihály, Emlékezés, Nyugat, 1923,11-12, 726-727. 36

Next

/
Thumbnails
Contents