Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
NYUGAT HÚSZAS ÉVEK - Tverdota György: A Nyugat és a Nouvelle Revue Franţaise első két évtizede
A Nouvelle Revue Franţaise programjának jellemzését érdemes Jules Romains Az új generáció és annak egysége című cikkével kezdenünk, mert a szerző arra irányítja figyelmünket, mi az, ami kikerül az új nemzedék figyelmének köréből. A fiatalok lemondanak a közvetett formákról, a célzásról, az emblémák használatáról, minden eszközről, amely a jelent lágy és tompa fátyol mögé rejti el, amely elmossa a jelen és a múlt közötti különbséget. A fiatal költő kitörli verseiből a régi tárgyakat jelző szavakat. Az „amfora" szónak például számára nem bor, hanem könyv íze van. Az új költő szereti a valóságot, márpedig a múlt, az eszmék és érzelmek elegye minden, csak nem valóságos. Ebből a néhány kiragadott mondatból is jól látható, hogy Jules Romains szerint a modern költészet túllép az előző évtizedek francia irodalmát átható szimbolizmuson, esz- tétizáláson.3 Ez lett volna az NRFálláspontja? Nem éppen. Gide folyóirata a Jules Romains által vezetett irodalmi csoportosulást, az unanimista mozgalmat folyamatos bírálatban részesítette, amire más vonatkozásban még visszatérek. Sokkal valószínűbb az, hogy a múlttal való szakítást, a szimbolizmussal és a dekadenciával való leszámolást szívesebben mondatták ki ezzel a határozott, éles állásfoglalástól nem húzódozó protoavantgárd iskolával, s ennek fedezetében ők maguk árnyaltabban, sokkal nagyobb tisztelettel, például a Mallarmé iránti megkülönböztetett megbecsülésüket fenntartva, de nem kisebb határozottsággal hátat fordítottak a modernség ama hullámának, amely a 19. század végét uralta. Egyebek között a lap első évfolyamainak képzőművészeti kritikája, Gauguin, Cézanne, Matisse, Rouault festői törekvései iránt megnyilvánuló figyelmük jelzi, hogy ízlésük, értékrendjük túllépett az impresszionizmus keretein. A legnyíltabb kritikát a parnasszista mozgalom fölött gyakorolták. Az iskola jellegadó költőivel még csak-csak kesztyűs kézzel bántak, de Gide-nek Catulle Mendés halála alkalmából írt értékelésének és ehhez társított Rostand-kritikájának hangneme az ítélkezés élességében azokra a nyugatos szövegekre emlékeztet, amelyek a népnemzeti iskola epigon nemzedékének költőit bélyegezték meg.4 Összességében elmondható tehát, hogy az NRF nem a programszerű, vállalt konzervativizmussal, hanem a modernség korábbi, meghaladottnak tekintett programjaival szemben formálta ki saját arculatát. Vitájuk a modernségen belüli polémia volt. Elszakadásuk ezért nem is volt olyan kíméletlen, minden méltányosságot nélkülöző, mint a Nyugatnak a népnemzeti iskolával folytatott polémiái. Hála a magyar századforduló kutatásában elért eredményeknek, a Nyugat helyzete az adott összefüggésben tisztán áll előttünk, s elegendő lesz néhány mondatban jellemezni a folyóirat indulását követően hamarosan kialakult konf3 Romains, Jules, La Génération nouvelle et son unité, Nouvelle Revue Franchise [a továbbiakban: NRF], 1909, 7, 30-39. 4 Gide, André, Mceuts littémires. Autour du tombeau de Catulle Mendes, NRF, 1909,3, 229-240. 345
