Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
NYUGAT HÚSZAS ÉVEK - Cserhalmi Zsuzsa: Iskolapélda. A nagyralátó mesterség a Nyugat szerzőinek regényeiben
zik, hogy az iskolafejlesztésben, az iskoláztatásban is tetten érhető emancipációs folyamatok nemcsak vetélytársakat jelentenek a tradicionális társadalmi csoportok tagjainak, hanem a megrendült tradíció, a megszakadt folytonosság helyreállításának eszközeként is föltűnik az iskola. A centralizáltan működő századfordulós állam ereje, egyre növekvő szervezettsége, iskolaépítésben is tetten érhető érdekérvényesítése és tempója viszonylag gyorsan teszi az iskolát az alattvalóvá nevelés, az állampolgárrá nevelés jellemző irodalmi helyszínévé, toposzává. Babitsnál azt olvassuk, hogy: „A sóti gimnázium légköre a túlfeszített ambíció volt. [...] A jeles diákokat tanították; a többit csak nevelték; azaz fegyelmezték. Holt tömeg volt, s szívesen engedték át az állami reálnak. [...] Mindenben győzhetett az Állam: az iskolában az Egyház tartotta a pálmát. Bizonnyal ő oktatta a nemzet elitjét: s akié az iskola, azé, mondják, a jövő.”10 A nyugatos iskolaregények kérdésfelvetései mögött az állam szerepének növekedése, a polgári anyakönyvezés, a laicizált, egységes szak- és tanfelügyelet, az államilag szabályozott, egységes tantervek hatása, általában tehát a polgárosodás kérdései is felismerhetők, ezek is minták a regényvilágok szőnyegén. Mindezekkel együtt a gyermeknek és az iskolának, a gyermeknek és a felnőttnek, a normának és a normaszegésnek, az ideálisnak és a reálisnak, a szabályosnak és az eredetinek, a hatalomnak és az alattvalónak, az erőnek és a kiszolgáltatottságnak ellentétei, felcserélhetősége és irodalmi tematizálása elsősorban a pszichológia fejlődésével hozható kapcsolatba. Mindezek együttesen eredményezik, hogy ma úgy (is) tekintünk az iskolára, mint a társadalmi mozgásoknak, az emberi kiszolgáltatottságnak és a személyiség alakulásának irodalmi toposzára. A pszichológia által felértékelődött személyiség nem egységében és összetettségében, hanem partikularitásában és szerepeiben, szerepjátszásaiban és szerepbetöltéseiben jelenik meg az iskolaregények világában. A Légy jó mindhalálig világában a tanárok panoptikumfigurák, mellékszereplők, s a műegész nem hordoz lényegi kérdést a tanárszereppel kapcsolatban. A gyermek megértéséhez szükséges személyességre az iskola általában alkalmatlan, mert az államilag, vagy másképpen fogalmazva a fenntartó által megfogalmazott célokat általában nem tudja összehangolni a feltáratlan egyéni motivációkkal. Sem az iskola, sem a tanár - a diákok motiváltságának hiányában - nem tud a célok eléréséért egyénileg motiválni, és a csak tendenciaszerűen érvényes fejlődéslélektani folyamatoktól való eltérésekre sincsenek egyénre szabott, hiteles válaszai az iskolának. 10 Babits Mihály, Halálfiai: 1, sajtó alá rend. Szántó Gábor András, Kiss Adrienn, Né- mediné, Somogyi Magda, T., Budapest, Argumentum, 2006, (Babits Mihály műveinek kritikai kiadása : Regényei, 4-5), 296. 336
