Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
NYUGAT HÚSZAS ÉVEK - Margócsy István: Petőfi a Nyugatban
ugyanabban a Nyugat-évíoXyamban meg fog jelenni Szabó Dezsőnek igencsak figyelemre méltó és analitikus, bizonyos szempontból revelatív erejű tanulmánya,28 amelynek újszerűén nagyrabecsülő hangütése mellett a további provokációknak lényegében a lehetősége is kizáratott a folyóiratból. Úgy látom, a Petőfivel kapcsolatos egész problémakört alighanem Ignotus különböző cikkekből vett mondatai fogalmazzák meg a legmarkánsabban: ő egyrészt egyértelműen s jogosan vállalja a Nyugatnak hagyományba gyökerezett- ségét, s konokul tagadja, „hogy akadna nálunk író, akár fiatal, akár öreg, föltéve, hogy valóban író, tehát tehetséges, értelmes és a művészet ügyén csüggő ember, aki Aranyt akarná sutba dobni, Petőfire ki akarná mondani, hogy csak volt, de nem lesz, s Jókait át akarná adni az egereknek”,29 másrészt azonban a hagyomány továbbélését állandóan és kizárólag abban a mozzanatban látja, hogy a régebbi nagy írók eredetisége és merészsége a maguk korában mindig radikális újításhoz, s az újításon át új minőségű, a régihez nem hasonlítható eredményhez vezetett, tehát a mostani újítást, némi fogalmi akríbiával, éppen a hagyománynak, csak nem éppen a tartalmi s formai, hanem a gesztusban rejlő újító hagyománynak továbbéléseként lehet prezentálni - Ignotus így a hagyománynak akár a leglátványosabb tartalmi vagy formai megszakítását is épp a hagyomány egészének leghívebb követéseként legitimálja: „nincs hivebb és értőbb követése Arany Jánosnak, mint követni őt abban, ami művészetét halhatatlanná teszi: a művészi eredetiségben, újságban és függetlenségben. Hát majom a magyar, hogy szakítás a nemzeti iránnnyal, ha kimondják, hogy a művész ott kezdődik, ahol nem utánoz senkit!”30 Petőfi és Arany követése tehát e kultúrpolitikai-harci szituációban e szerzők számára azt jelenti, hogy egészen mást kell csinálni, mint amit az általuk végtelenül tisztelt elődeik csináltak- tulajdonképpen csak az ő hajdani, nagyszabású tagadást is magában foglaló originális újításuk méltó a követésre; ami így persze már nem is minősül aztán követésnek. Az irodalmi példa megmarad mint az irodalom folyamatosan megújuló életének nagy példája, miközben az egyes mű vagy akár az életmű egésze is sokszorosan vagy talán végtelenül átértelmeződhet - az állandóan újrainterpretált Petőfi így áll mindvégig a Nyugat sok évtizedén keresztül mint követhető, követendő (sőt: talán leginkább követendő) példa a költők nagyon különböző irányulású alkatai vagy generációi előtt (ne feledjük: az idézett Ady Endre, Szép Ernő s majd Illyés Gyula poétikailag nemigen hozhatók semmiféle közös nevezőre, sem Petőfivel, sem egymással!): vitathatatlan és erős példa- csak éppen azt kell mindig újra és újra kitalálni, hogy e példa mire is szolgál. [„Igen tisztelt szerkesztő úr, a Nyugat legutóbbi számában Schöpflin Aladár ádáz haraggal csap le”], Nyugat, 1912, 14, 158-160. - Cím nélkül, a Disputa rovatban. 28 Szabó Dezső, Petőfi művészi fejlődése, i. m. 29 Ignotus, Hadi készülődések, Nyugat, 1908, 24, 449-454. 30 Ignotus, A Nyugat körül, i. m. 298
