Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
NYUGAT HÚSZAS ÉVEK - Margócsy István: Petőfi a Nyugatban
már sok szó esett, sok szempontból (bár azt ritkán hangsúlyozzák, mennyire pozitivista kötődésű e finoman dekadens tanulmány akkor, amikor tulajdonképpen faculté maitresse-t akar kimutatni a kétféle költőalkat minden megnyilatkozásában), az ő esetében itt legfeljebb azt hangsúlyoznám, hogy minden értékváltás és hierarchia-átrendezés mellett is ő állandóan azt sulykolja, hogy Petőfi nagyságát soha egy percre nem kívánta kétségbe vonni...25 (bár az is igaz, hogy a későbbi években sokkal határozottabban érvel majd a Petőfi-féle költészet pozitivitása mellett); ezért inkább az alig ismert, pedig ugyanakkor zajlott Szász Zoltán-vitát eleveníteném fel. Szász vad és nyers cikke26 minden szempontból tökéletesen megfelel a kultikus rituálé bálványromboló gesztusának - minden addig neki tulajdonított értéket megvon a figurától és költészetétől, s egészen új (vagy általa újnak nevezett) szempontok és értéktulajdonítások alapján üresnek és semmisnek találja a Petőfi-teljesítményt (a hagyománytörténés kultúrpolitikai szempontjából persze rendkívül fontos megemlíteni, hogy ő is mélyen benne áll a magyar hagyományban, s Petőfivel szemben az éppen kissé elfeledett Vörösmartyt emeli a legmagasabb piedesztálra - benne mint magyar nemzeti hagyományban fedezvén fel a modern esztétikum gyökereit és lehetőségeit; más szinten és más szereplőkkel tehát ugyanazt a hagyománykeresést és -állítást mutatja be, mint melyet a Nyugat irodalomtörténet-szemléletének egésze próbált volt ki...). Szász, egyedül a nyugatosok közül, valóban nyílt és konkrét hagyománytörésre játszik, mikor Petőfiben, „a legmagyarabb” költőben provokativen az alföldi „barbár” éretlen elmaradottság szimbólumát ragadja meg (ahogy mondja: „Petőfi költészete minduntalan a gatyás alföldi paraszt képét idézi az ember elé [...] Petőfi költészete lírai cigányzene [...] [csak] [...] az alföldi magyar paraszt [...] olvassa a ponyvaregény stílű »János vitézt« [...] Petőfi népdalai és genre képei - legjobb művei - igénytelen, híg, nemességmentes termékek” stb.), s a Petőfi-korpusznak egészét elvetendőnek ítéli (különös módon megjegyezvén, hogy persze még így is marad Petőfinek egy kisebb csokor olyan remekmívű verse, mely biztosítja számára a modernizmus halhatatlanságát - éppen úgy, ahogyan majd negyedszázad múltán az Ady-re- vízió kapcsán Kosztolányi Dezső fog érvelni az életmű egészének és csekély számú egyes csúcsteljesítményeinek megítélési viszonyáról!) - ám törekvése tulajdonképpen tökéletes kudarcba fulladt: az akkor már tekintélyes kritikus Schöpflin Aladár, akinek már több Petőfi-cikke is megjelent volt a Nyugatban, határozott és egyértelmű rendreutasításban részelteti a szerzőt, aki ugyan sértődötten válaszolhat még egyet, de a továbbiakban álláspontjának nyoma sem marad a Nyugat irodalomtörténeti önelhelyezési próbálkozásai során,27 mindennek figyelembevételével nyilván az sem lehet teljesen véletlen, hogy még 25 Babits, Petőfi és Arany, i. m. - reflexió: Schöpflin, Babits Mihály két kritikája, i. m. 26 Szász Zoltán, Petőfi revíziója: 1, Vörösmarty és Petőfi, Nyugat, 1912, 12, 1026-1038. 27 Schöpflin cikke és Szász viszontválasza: Schöpflin, Petőfi revíziója, i. m.; Szász Zoltán, 297
