Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
ÁTTEKINTÉS - Kulcsár Szabó Ernő: A Nyugat kultúrafogalma és kulturális orientációja
művelteskedés, hanem valamely közösség termelésbeli, munkabeli, boldogulásbeli feltételeinek foglalata”.34 Abban, hogy az ember egyszerre alkotó és a kultúra szellemi alkotása is, Babits számára a kulturalitás nem tervezhető alakulások olyan lassú, szövevényes teljesedéseként nyilatkozik meg, amely inkább kölcsönösségben történő, szel- lemi-tudati-mentális képződés, mintsem tudatos ráhatások eredménye. Vagyis amit kultúrának tekint, az állandó folyamat, szüntelen mozgásban lévő tempo- ralitás, nem pedig tudatos aktivitás előidézte jóléti-civilizált környezet, amely a technológiai materializmus oksági rendje szerint „előállított” állapot eredménye. Az így értett műveltségi humanizmus tehát elsősorban annak képzésadományozta tudata, hogy az „emberiesség" ismérveit, normáit és fennállásának mindenkori bázisát a kimeríthetetlen kulturális alkotás és az idők során belőle felgyülemlett kulturális tudat35 kölcsönhatása biztosítja. „A humanista” - írja a már idézett írásos interjúban - „nem azért nyúl vissza a régihez, mert sokallja az újat, hanem azért, mert kevesli. A régivel is az újat gazdagítja. Nagyon téved az, aki a múlt eltüntetésével hiszi leginkább szolgálhatni a jövőt. Múlt nélkül nincs jövő, s mennél gazdagabb a múltad, annál több fonálon kapaszkodhatsz a jövőbe.”36 Ignotus ezzel szemben inkább racionális-logikai képzés tárgyának tekinti az embert, akinek a szellemi konstitúciója azért világítható meg a természet lényegi valóságossága (a természet „lelke”) felől, mert a valóságos emberi lényeg nem a - hagyomány kondicionálta — tanulható (és elveszíthető) kulturáltságból származik, hanem egy adottságból, az értelmes gondolkodás képességéből (animal rationale)-. „A természetnek lelke az egyetemesség s a folyamatosság s a való ettől való. Az ember lelke a logika és az okság, s az ő alkotása ettől válik emberközönség számára »való«-vá.”37 Nem véletlen tehát, hogy a Nyugat Ignotus és Babits közt megoszló kultúrafogalma éppen a hagyomány szerepének és mibenlétének megítélésében különbözött el egymástól a legélesebben. Mert bár kölcsönösen úgy tekintettek a hagyományra, mint ami mindent megelőz és minden dolog közül elsőül van meg, egészen másként viszonyultak a benne rejlő kulturális potenciálhoz. Bár Ignotus is azt vallja, a múlt „ha százszor elfelejtem is: megvan bennem, s mentül jobban elfelejtem s mentül kevésbbé tudom, annál zavartalanabbul dolgozhat akaratomban”,38 lényegében mégis olyan mozdulatlan, mögöttünk nehézkedő tartománynak látja, amely - mivel csupán az ismétlődés potenciáljával rendelkezik - szükségképpen meghaladandó állapot. Képtelen pazarlás volna tehát azt várni egy kultúrától, hogy „még egyszer elvégezze ugyanazt, amit Arany 34 Ignotus, A magyar kultúra s a nemzetiségek, Nyugat, 1908, 4, 226-227. 35 Hegel szavával a múltbeli lét, mint „az egyetemes szellem már megszerzett tulajdona”: Hegel, Phänomenologie..., i. m., 32. 36 Babits, Esszék...: 2, i. m., 536. 37 Ignotus, Költés és Való: Neo-vojtina, Nyugat, 1926,13, 63. 38 Ignotus, A múlt, Nyugat, 1913, 21, 663. 21
