Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
ÁTTEKINTÉS - Kulcsár Szabó Ernő: A Nyugat kultúrafogalma és kulturális orientációja
jelent - ebből elég sok konfliktusa is adódott a Nyugaton belül, — a kiteljesedés pedig nem a lineáris felemelkedéssel azonos. Minthogy Babits humanista tradícióban megalapozott, műveltségi világképe nem illeszkedik az „előrehaladó tapasztalati tudás” üdvtörténeti modelljébe, a kultúra létmódjának időbeliségét nála elsősorban a szellemi humánteljesítmények meg-megújuló impulzusainak történeti folytonossága nyilvánítja meg. Az ilyen impulzusok - elsősorban művészeti, gondolati, sőt vallási alkotások - szellemi „üzenetének” kimeríthetetlenségét egyfajta temporális „körkörösség”: a nem-identikus ismétlődések rendje biztosítja, melynek feltartóztathatatlan dinamikájában mindig úgy szervesül a mindenkori új a ránk hagyományozot- tal, hogy bár a tradíció nem marad változatlan, az új sem abban az identikus alakban jut érvényre, amellyel megszakítani próbálta a hagyományt. S hogy mindez Babits felfogásában a hagyomány „ellenőrzése” alatt megy végbe, abból a tapasztalatából magyarázható, hogy a hagyomány ún. nehézkedése már maga is a kultúra önmegnyilvánulása: „a Tradíció” - írja Az írástudók árulásában - „nagyon hangosan és nyilvánvalóan a Szellemi Kultúra pártján sorakozik".29 S noha a kultúrák evolúciója szerint az érést és kiteljesedést szükségképpen hanyatlás követi, ez sohasem a semmibe hullás ideje, sőt, olykor az ezüstkorok kultúrája is telítettebb, mint riválisaiké. Ezért még egy „lehajtó” korszak is képes olyan örökség továbbadására, amelyhez mérten, így Babits - „a forradalmak kultúrája sivár és szegényes”.30 Nem hagyhatjuk azonban itt sem említetlenül, hogy hagyomány és újítás kulturális dialektikája Babitsnál sokszor egyszerűsödik a hagyomány puszta additív gazdagodásának gondolatára s az időbeli körkörösség helyett a fel- halmozódás térbeliségére kezd emlékeztetni: „Igaz, hogy humanizmus szó szerint emberiességet jelent” - írja 1937-ben az Apollóban - „De ez eredetileg éppoly kevéssé vonatkozik valami emberies, azaz egzaktság nélküli tudományra, mint morális emberiességre. Egészen másfajta emberiességről van itt szó: kulturális emberiességről, amit egy tág körű és nemesen hagyományos irodalmi műveltség alakít ki a lélekben. Műveltség, mely az értelmet és érzelmet egyformán iskolázza, nem vet meg semmi emberit, nem mond le semmi megszerzettről vagy megszerezhetőről, s az átöröklött élményekkel egyre gazdagabban, azokat egyre bővítve, halad az emberi szellemnek mind nagyobb bonyolultsága és teljessége felé. [...] A humanizmus [...] a kultúra önfenntartási ösztöne.”31 Mindazonáltal a kulturalitás irodalom köré sűrűsödő „centrumának” humanizmussal összekapcsolt gondolata jelzi azt a hangsúlymódosulást is, amely 29 Babits Mihály, Az írástudók árulása, Nyugat, 1928,18, 373. 30 Babits Mihály, Esszék, tanulmányok: 2, gyűjt., sajtó alá rend., utószó és jegyz. Belia György, Budapest, Szépirodalmi, 1978, (Babits Mihály művei, 1), 536. 31 Uo„ 535. 19
