Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)

NYUGAT 1908-1919 - Kosztolánczy Tibor: Gyulai és Osvát

idő, amikor a mi szép folyamunk még csak mérges folyócska volt, és tengernek képzelte magát. Hányta-vetette magát. Belekötött a parti kövekbe, véresnek mutatta a világot, s mert végtelenségről álmodott, célokra nem ébredhetett. Azon a hosszú úton, amit maga mögött hagyott, Gárdonyi Géza a világ megértéséhez jutott.”66 Gyalogprózába átfogalmazva mindez talán így hangozna: Barátaim, Gárdonyi az utóbbi időben egyre jobban ír. Volt idő, amikor indulatok feszítették, s mi úgy éreztük, hogy sokat markol és keveset fog. De most már tudja, mit akar.67

Az Osvát-kritika a bemutató beszéd válfajának tűnik, hangosan olvasva kifejezetten szónoklat benyomását kelti. Természetesen minden szöveg - így a »gyalogpróza« és a köznapi beszéd is - retorikai eljárásokra épít, ám a képes beszédre fokozottan igaz, hogy elsősorban meggyőzni, mint bizonyítani akar - hogyan is lehetne a tengerről, a hullámhegyekről és a folyókról mondottak mellett vagy azokkal szemben érvelnünk?

66 [Osvát Ernő] O. E., Gárdonyi Géza: A kékszemü Dávidkáné, A Hét, 1899. július 30., 511-512, i. h. 511.

67 1908-ban, a duk-duk válság rémes napjaiban Az Újság szerkesztője, jóindulatúan - ahogy ő mondja, - „gyalogprózában” magyarázza el az Ady-versek értelmét az egyszerű halandóknak: Ady Endre Összes prózai művei: 9, Budapest, Akadémiai, 1973, 531.

162