Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)

NYUGAT 1908-1919 - Kosztolánczy Tibor: Gyulai és Osvát

közönség) rokonszenveit, szokásait és kedvenc eszméit kell tükröztetnie, „és mindig eszményi világát tűntetnie föl”.32 Mindezzel összhangban Gyulai a feltűnő alatt nem „a különös, a bizarr vagy éppen képtelen” dolgokat érti, hanem a „szenvedélyek" intenzivitását: „A köznapi életből való kiemelkedést nem a szenvedély kivételessége alkotja, hanem fejleménye, mélysége, ereje, melyek kiváló érdekű, a köznapinál nagyobb arányú összeütközést, bonyodalmat és katasztrófát idéznek elő.”33 Ha az író megmarad a különcségek, a „bizarr szeszély, sőt még a félszegség és hiba” bemutatásánál, munkája amolyan zsánerszerű benyomást kelt majd; a színpadi műfajok közül ilyen a népszínmű vagy a melodráma.34 Ha ennél többet akar, az „egyes vonásokéban „eszményi világot” kell tükröznie, egyediben az általános emberit.

Gyulai későbbi írásaiban is evidenciaként kezeli a művészet e „kettős” perspektíváját: „A költészet mindenesetre az emberi élet hű, de eszményített rajza, s még a legtúlzóbb realista sem lehet el az eszményítés bizonyos foka nélkül. Mindamellett semmi sem adott annyi okot a félreértésre költőknek és közönségnek egyaránt, a legrégibb időtől a legújabbig, mint éppen az eszményítés; sőt sokszor a naturalizmus nem egyéb, mint visszahatás az elfajult eszményítés ellen. Vannak sokan, akik a határozatlant, a ködöst, vagy az életnek éppen ellentétét, a nemlétezőt tartják a legemelkedettebb költészetnek. Előttük nem az a költészet, amely a szív rejtélyeit igaz vonásokkal igyekszik feltűntetni, hanem az, amely fellegvárakat alkot a semmiségben. Pedig a költészet leglégiesebb alakjai is csak úgy hatnak, ha emberi vonással vannak felruházva, s a képzelem legmagasabb szárnyalása sem más, mint az emberi lét fenséges megvilágítása. Igaz nélkül nincs valódi szép” - fejtegeti nézeteit a Kisfaludy Társaság 1885-ös közgyűlésén, s az íróknak mindenekelőtt az őszinteséget és a megélt igazságokhoz való ragaszkodást ajánlja: „Ha csak abból költünk, amit átéreztünk, átéltünk, tapasztaltunk vagy tanulmányunk által behatóan közvetíteni tudunk, már a siker felét bírjuk, mert könnyebben lehetünk elevenek és szabatosak, ami a költői hatás legfőbb eszköze.”35 „[...] megfigyelés nélkül [tehát] nincs költői mű” ám „a megfigyelés még magában nem költészet”,36 az író igazi munkája az átlényegítés, az élmények szelekciója és szervesítése. Magunk is csak metaforákban beszélhetünk arról, amiről konkrétumokat Gyulai sem mond, mindenesetre ez az író dolga, s ez általánosságban kevéssé tanítható: „Az élet szabatos visszatükrözése a költészetben nem a valóság részletes rajza, hanem

32 Gyulai Pál, Szépirodalmi Szemle [1855] = Gy. P., Kritikai dolgozatok: 1854-1861, Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1908, 69-240, i. h. 104.

33 Gyulai, Jókai legújabb müvei, i. m. = Gy. P., Bírálatok..., i. m., 84-85.

34 Gyulai, A Nemzeti Színház, i. m. = Gy. R, Dramaturgiai dolgozatok: 1, i. m., 254-257.

35 Gyulai Pál Elnöki megnyitó beszéde 1885. február 8-án, A Kisfaludy-Társaság Évlapjai, Új folyam, 20. k., 1885, 3-10, i. h. 9.

36 Gyulai Pál, Mikszáth Kálmán: A galamb a kalitkában [1893] = Gy. R, Bírálatok..., i. m., 383- 387, i. h. 384.

150