Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
NYUGAT 1908-1919 - Kosztolánczy Tibor: Gyulai és Osvát
is némiképp távolabb áll az előbbi tényezőktől, tárgyilagos, „eleven”, „mozgékony" és szabatos legyen, kerülendőek az elbeszélői reflexiók, a „sok hamis érzelmesség, üres szónoklat s hatásvadászó szenvelgés”.14 Mindemellett Gyulai esztétikájának alaptézise jellem és cselekvény kölcsönös feltételezettsége is: „a cselekvény és jellemrajz egymásra hatása és összhangja alkotja a valódi drámát: a jellemrajz e hatás alatt válik drámaivá, a cse- lekvénynek e hatás adja meg benső szervezetét, és ez összhang alsóbb vagy felsőbb fokától függ valamely drámai mű csekélyebb vagy nagyobb értéke”. Csak így nyilvánulhat meg a szenvedélyek fejlődése, amely Gyulainál a művészet fő tárgyát képezi, másképpen mindössze „ügyesen mozgatott bábok”-ról lehet szó. Gyulai legfőbb dramaturgiai elvét most egy Szigligeti Edéről szóló írásából idéztük,15 de cselekvény és jellemrajz egyre intenzívebb kölcsönhatása prózapoétikájának is legfontosabb kívánalma. Jóváhagyólag írja Kemény Zsig- mondról már 1854-ben, hogy „mindig lélektani feladattal küzd meg, eszméken emeli föl cselekvényét, s a szenvedélyek fejlődését tárja elénk”16 s Herczeg Ferenc Simon Zsuzsa című regényét - negyven évvel később — azért látja el- hibázottnak, mert „Általában a regény fordulópontjain a cselekvényt nemigen táplálja a jellemrajz, pedig e kettőnek összhatásától függ úgy a drámai, mint az elbeszélő művekben [!] a költői hatás, úgyannyira, hogy valamely cselekvény valószínű, költői hatású lehet bizonyos jellemekkel, de másokkal éppen nem az.’’17 S közben időről-időre elmagyarázza olvasóinak, hogy Jókai még ezt az alapvető művészi fogást sem képes elsajátítani: „Majdnem azt hiszi az ember - olvashatjuk a Szerelem bolondjai bírálatában —, hogy Jókai feladatul tűzte ki oly regényt írni, melyben a főszemélyek eltitkolva szenvedélyük mivoltát, minden lelki fejlemény nélkül hajtsanak végre egy érdekes cselekvényt”;18 „hol van a fejlődés és bonyodalom lélektani alapja, hol a jellemek és szenvedélyek olynemű rajza, mely hitetni és megindítani bír?” - teszi fel a kérdést az Eppur si műövét elemezve,19 amelyre a helyes válasz természetesen az, hogy sehol; s mintha »a tengerszemü hölgy« hányatott életét is csak azért idézné meg, hogy végül rámutathasson a tanulságra: „Ha a cselekményt nem táplálja a jellemrajz ereje, csak események halmaza marad, ha a jellemrajz nincs szervi kapcsolatban a cse- lekvénnyel, érthetetlenné vagy önkényessé válik.”20 14 Gyulai, Jókai legújabb művei, i. m. = Gy. R, Bírálatok..., i. m., 80-81, 91. 15 Gyulai Pál, Szigligeti és újabb színművei [1873] = Gy. R, Dramaturgiai dolgozatok: 2, Budapest, Franklin, 1908, 395-442, i. h. 402. 16 Gyulai Pál, Kemény Zsigmond regényei és beszélyei [1854] = Gy. P. Kritikai dolgozatainak újabb gyűjteménye: 1850-1904, Budapest, MTA, 1927, 30-37, i. h. 31. 17 Gyulai Pál, Herczeg Ferenc: Simon Zsuzsa [1894] = Gy. P. Kritikai dolgozatainak újabb..., i. m„ 348-354, i. h. 352. 18 Gyulai, Jókai legújabb művei, i. m. = Gy. R, Bírálatok..., i. m., 95. 19 Gyulai Pál, Újabb magyar regények [1873] = Gy. R, Bírálatok..., i. m„ 100-131, i. h. 112. 20 Gyulai Pál, Jókai Mór: A tengerszemű hölgy [1891] = Gy. R, Bírálatok..., i. m., 362-370, i. h. 369. 146
