Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
NYUGAT 1908-1919 - Kosztolánczy Tibor: Gyulai és Osvát
Az átláthatatlan hagyomány Régi tapasztalat, hogy az olvasott szöveg alatt, képletesen, minduntalan korábbi szövegek tűnnek elő, amelyek alátámasztják álláspontunkat, vagy ellenkezőleg: ellentmondunk nekik, és ezáltal megkerülhetetlenek - így van ez jellem és cselekvény (alak és történet) viszonyát illetően is. Osvát mögött feltűnik Gyulai; Gyulai mögött Erdélyi János, Bajza József és Henszlmann Imre, az 1840-es évek polémiái, amelyekben egyénítés vagy eszményítés, illetve jellem vagy cselekvény primátusát próbálják tisztázni;21 azután (azelőtt) a színi hatás vitája,22 s a mindenkor hivatkozott auktoritások: Goethe, Lessing, Herder, Hegel, A. W. Schlegel, Jean Paul - az ő egyéni szimpátiáikkal és különbejáratú ellentéteikkel. Vagyis már a közvetlen minták esetében is inkább csak érzékelhető, mintsem befogadható mennyiségű szöveg kerül a látóterünkbe. Mindemellett Gyulai szenvedélyesen kutatta a görög tragédiák hatásmechanizmusát, csodálta Shakespeare-t (és néha bírálta is), mérlegre tette az európai klasszika és romantika drámai termését - kiemelve belőle azt, amit használhatónak gondolt -, nemkülönben vonzották korának színpadi törekvései, amelyekről, életének bizonyos szakaszaiban, valóban naprakész tudással rendelkezett, tehát esztétikájára az éppen formálódó művészet is hatott, s adaptált elveit addig-addig csiszolgatta, míg azok immáron sokkal inkább őt jellemezték, mint azokat, akiknek eredetileg tulajdoníthatta őket. (Egyébként pedig mindig van, ami tudattalanul hat, s van, amire lelkesen hivatkozunk: „Mily hasznos!” de eszünkben sincs használni; van, amiről azt hisszük, elsajátítottuk, de nem azt vettük át, mert eredetileg másról volt szó - ki tudja, eredetileg miről volt szó -, s van, amire azt mondjuk: etalon, miközben ponyvát és füzetes regényeket olvasunk.) Gyulai jó néhány elvét egészen Arisztotelész Poétikájáig vezethetjük vissza, hiszen cselekvény és jellem kérdésében is Arisztotelészre hivatkozva dönt e tényezők kölcsönös feltételezettsége mellett23 - miként a Poétika nyomán tisztázza tragikumfelfogását, középpontba állítva az emelkedett jellemű, cselekvő hőst, akit határozott szenvedély vezet, s aki összeütközik a hagyományos viszonyokkal, és elbukik, de éppen bukásával kivívja részvétünket.24 Ám egyértelmű átvételekről ez esetekben sem beszélhetünk, hiszen Gyulai Arisztotelész 21 Korompay H. János A „jellemzetes” irodalom jegyében című könyvéből lásd a „jellemzetes" művészet - „jellemzetes" irodalom, illetve A korszak elméleti szintézise fejezeteket (Budapest, Akadémiai-Universitas, 1998.) 22 Vö.: Toliharcok: Irodalmi és színházi viták: 1830-1847, szerk. Szalai Anna, Budapest, Szépirodalmi, 1981. 23 Gyulai, Szigligeti..., i. m. = Gy. P., Dramaturgiai dolgozatok: 2, i. m., 402-403. 24 Koncepciójának egyik első megfogalmazását lásd: Gyulai Pál, Diocletian [1855] = Gy. P., Dramaturgiai dolgozatok: 1, i. m., 90-106.; Vő.: Arisztotelész, Poétika és más költé- szettani írások, ford. Ritoók Zsigmond, szerk. és a jegyzeteket összeállította Bolonyai Gábor, Budapest, PannonKlett, 1997,1448a 1-19,1449b, 1452a, 1454a 17. 147
