Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)

NYUGAT 1908-1919 - Schein Gábor: Budapest territorizáltsága a Nyugat első évfolyamaiban

lusi, közvetve vagy közvetlenül a földhöz kapcsolódó, organikus folytonossággal jellemezhető tudati teret, mely a nemzeti klasszicizmus tudati elbeszélését is szimbolizálja, másrészt a városon belül a homlokzati és a hátsófronti régiókat. A kétféle territorizáció e szavakban kapcsolódik össze: „Hogy a fia már észrevette, hogy magyar emberek ezrei dolgoznak füstös gyárakban, fülledt műhelyekben, vasutakon, boltokban, hogy ezt a felismert tényt irodalmilag és művészetileg is konstatálni akarja, hogy e célból a kifejezésnek új eszközeiről is kell gondoskodnia: ebből nem az következik, hogy a fiatal nemzedék egy más, a régitől a természet rendje szerint különböző nemzedék, egy más fejlődési fok képviselője, hanem az, hogy a fiatal nemzedék elfordult ősi hagyományaitól, meghamisítja a tiszta magyarságot és nincs benne nemzeti szellem.”25

Ami az utóbbi megkülönböztetést, a városon belüli homlokzati és hátsóudvari (pl. füstös gyár, fülledt műhelyek, stb.) régiók irodalmi reprezentációját illeti, elmondhatjuk, hogy az utóbbinak csak viszonylag későn leljük nyomait a Nyugat hasábjain. Szomory Dezső 1914-ben publikált novellájában, A pék- nében „a drága Hódi Józsi” ez „a siralmas emberi lélek” aki olyan, mint „egy elgázolt narancs a nagyvárosi aranyszemétben” „életének siralmas változatlanságába némi kispolgári jólét látszatát keverte, amikor esténként, elkanyarodván a Margit híd mentén, lágyan besompolyoghatott, a várt szerető biztonságával, egy fegyházszerű bérpalotába s felkúszva a hátsó lépcső gyér lámpái közt, végre ott lehetett Lórival a konyhában, egy nyitott szekrény ajtószárnya mögött, hogy inkognito maradjon.” A szövegrészlet jellemzőnek tekinthető abból a szempontból, hogy benne a kispolgári élet „hátsófronti” vonásainak képét kapjuk, melyek jellemzően a cseléd által használt terekhez, a hátsó lépcsőhöz, a konyhához és a cselédszobához kapcsolódnak. A Schöpflin által emlegetett füstös gyárak, fülledt műhelyek rajzát hiába keressük a Nyugat első évfolyamaiban. E régió majd az avantgárd irodalomnak lesz az egyik szimboli- zációs bázisa, sőt már korábban is a szocializmussal asszociálódik. Bizonyítja ezt Karinthynak Peterdi Andor verseiről írott kritikája 1909-ből: „Nyomasztó ködökben járom a vigasztalan utcák sorait, szeretnék élni, szeretnék álmodni, hűs bérceket, szökőkutas parkok boldog nyugalmát sóvárgom; - és dohos, bűzös szelek csapnak felém a sikátorokból. Végigcsavargom a füstös, zajos utcákat - lehúz a nyomor - gyárak és munkások - szomorú, elcsigázott emberek, vigasztalan jövő, mindenütt baj, szomorúság, nyomor, elnyomottság: - ez hát az élet? De a boulvardok sugárvonalában büszke, pompás paloták húzódnak: - megállók, s nézem a brokátfüggönyös ablakokat. Ott boldog és büszke emberek laknak, ők élvezik az életet, szépséget, örömöket: - hűs bérceket, szökőkutas parkok boldog nyugalmát. [...] Peterdi Andort egészen természetesen és ösztönszerűen vitte költészete a szocializmus felé”.26

25 Schöpflin, i. m., 356.

26 Karinthy Frigyes, Peterdi Andor versei, Nyugat, 1909,15,164.

135