Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)

NYUGAT 1908-1919 - Schein Gábor: Budapest territorizáltsága a Nyugat első évfolyamaiban

hatásmódját institucionalizált pályákra tereli. Elsősorban ez a szimbolika szolgáltatja azt a „használati utasítást”, amely az emberek cselekvését előzetesen strukturálja. A szabályok, a normák és a cselekvés gyakorlatának szétválasztásakor Läpple az előbbiek általánosan érvényesnek tünteti föl, míg a cselekvést „osztályelvű differenciálásának"21 rendeli alá. Hogy a cselekvés nem csupán az osztályalapú, hanem az etnikai, nemi, vallási, életkori, stb. hovatartozás szerint is különbségeket mutat, többszörösen bizonyított. Ugyanakkor azt is figyelembe kell vennünk, hogy az egyén mindig egy előzetesen már strukturált térbe lép be. Ebből az következik, hogy amennyiben egy térben új regulativ szabályok jelennek meg, például egy új társadalmi csoport, egy új habitus elkülönböző- désével és megerősödésével, az institucionalizált pályákra terelt szimbolikus rendszerek megváltozására is számíthatunk, illetve arra, hogy a téralkotásért versengő szimbolikus rendszerek megküzdenek egymással. A térszociológia és a történettudomány perspektívájából nézve ez a kapcsolat kényszerítő erejű, az irodalomtörténet tapasztalatai azonban, amelyek a történelem és a kulturális tér analitikus összekapcsolódásából létrejövő, folyamatosan mozgásban lévő „viszonyegyüttesre” (Foucault) vonatkoznak, e belátásokat nem cáfolva bonyolultabbá teszik a képet.

Közismert, hogy a Nyugat első évfolyamaiban a kritika racionális, érvelő nyelvi regiszterei következetesen képviselik a megszülető új irodalom nagyvárosi, budapesti jellegét. A kritikai regiszterek mellett ezt a benyomást erősítik a lapban megjelenő hirdetések, amelyek túlnyomó része pesti, V, VI. és VII. kerületi üzleteket reklámoz, amiből a megcélzott olvasóközönség életmódjára, társadalmi összetételére nézve is levonhatunk bizonyos következtetéseket. A történelem és a kulturális tér összekapcsolódásának újfajta, Budapestre jellemző módja legkarakteresebben Schöpflin Aladár A város című esszéjében tesz szert magyarázó és önértelmező funkciókra. Ezt a munkát tehát nem egy társadalmi változás leírásaként érdemes olvasnunk, nem érdemes számon kérnünk rajta a körültekintőbb történeti érvelést, hiszen szimbolikus konstrukcióval állunk szembe, amely éppen azáltal tesz szert erős szimbolikus szerepre, hogy a társadalmi-kulturális váltást többek között építészeti problémákkal is összekapcsolja.

Schöpflin az organikus városképződésben jelöli meg a nyugati kultúra fejlődésének elengedhetetlen alapfeltételét, ami határozott szakítást jelez a paraszti kultúrára, a földközeli népélet eszményítésére alapozott nemzettudati narra- tívákkal. Leszögezi, hogy „a magyarok nem városépítők, ami elkezdett fejlődni, azt elfojtották a történet viszontagságai” és ami mégis fejlődött, az, mint mondja, „német elemekből alakult újjá”22 A Budapesten megindult urbanizációt komplex generációs és civilizációs váltásként írja le23. Tapasztalata szerint ez kikénysze21 Läpple, i. m., 196.

22 Schöpflin Aladár, A város, Nyugat, 1908, 7, 354.

23 „Az egykori falusi nemesnek, akinek gazdasága elpusztult a magyar élet hirtelen átalaku133