Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)

ÁTTEKINTÉS - Veres András: Kosztolányi Nyugatja és a Nyugat Kosztolányija

A politika itt is veszélyes mesterség - mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a rá leginkább méltó is nehezen boldogul vele. A császár nemcsak mérhetetlen hatalommal rendelkezik, hanem államférfiúi bölcsességgel is — mégis tehetetlen a kényszerű fenyegetésekkel szemben. Csak annyit tehet, hogy nem tetézi a bajt, és igyekszik a nyers, durva erőt is az állam szolgálatába állítani. De annak tudatában teszi ezt, hogy önmagából kifordult világ veszi körül.

A Nyugat 1933-as évfolyamának első számában jelent meg Kosztolányi vallomásszerű önarcképe, Önmagámról címmel. Valójában sajátos ars poeticáról van szó, amelyben a meditáció tárgya és tétje nem annyira a művészet mibenléte, mint inkább a világban betöltött helye és érvényességének határai. Kosztolányi itt is kiélezve fogalmaz: „Az elefántcsonttorony még mindig emberibb és tisztább hely, mint egy pártiroda.”156 Önportréja úgy is olvasható, mint az Ady-pamflet megfordítása. Nincs igazság, csak részigazságok vannak, és nincs bizonyosság, csak méltányosság van - talán ekként összegezhető a jellegzetes Kosztolányi-attitűd. Nemcsak a két, szükségképpen egyoldalúnak ítélt politikai irányzatosságtól, a nacionalizmustól és az internacionalizmustól határolja el magát, hanem mindenfajta kollektivizmustól. A világra adható válaszokat egyéni döntésként értelmezi.

Két tipikus magatartást emel ki: az erkölcsi és az esztétikai ember attitűdjét. Ezek egymást kizáró nézőpontot képviselnek. Az Ady esetében kipécézett messianizmus témája itt is felmerül ugyan (a maga álláspontjának jellemzésekor nem mulasztja el megemlíteni, hogy „már megváltotta magát mindenekelőtt a világmegváltóktól”),157 de alárendelődik az erkölcsi ember szélesebb fogalmának. Ebbe pedig belesűríti mindazt az ellenszenvét és félelmét, amit a világba való beavatkozás szükségképpen erőszakos módjával szemben érez. Az erkölcsi ember ellenpárja a Kosztolányi saját útjaként jellemzett homo aest- heticus, „az önmagáért való tiszta szemlélődés embere, aki nem ismer jót és rosszat, melyet semmiféle lángelme nem különböztethet meg, csak szépet és rútat, melyet az ő egyéni sugallata biztosan megérez”158

A Nyugat 1933-as évfolyamában Kosztolányi ismét teljes vértezetében szerepel. Olyan versei jelennek meg, mint a Számadás ciklus159 és a Hajnali részegség.160 Esti Kornél-novellái közül az egyik leghumorosabb, az örökösen elnöklő nyájas öregúr, Baron Wilhelm Friedrich Eduard von Wüstenfeld története, aki „pártatlanul és elfogulatlanul aludt, jobb- és balfelé egyaránt, [...] kor-, nem- és

156 Kosztolányi Dezső, Tükörfolyosó..., i. m„ 665.

157 Uo„ 667.

158 Uo., 666. - El lehet tűnődni azon, hogy milyen messze távolodott az Ady-vita válaszjegyzeteiben megfogalmazottaktól; igaz, távol áll az Önmagámról szövegével csaknem egy időben publikált Számadás ciklus középpontba állított részvét-gesztusától is.

159 Nyugat, 1933,19. - október 1.

160 Nyugat, 1933,22. - november 16.

123