Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
ÁTTEKINTÉS - Veres András: Kosztolányi Nyugatja és a Nyugat Kosztolányija
Schöpflin Aladárt kivéve, akit ezért igen nagyra becsült, illetve akinek az Ady- kultusz gerjesztésében játszott szerepét (ugyancsak ezért) különösen élesen ítélte meg.134 9. Akkoriban sem volt ritka a közismert, divatos bölcselőkhöz való igazodás. A századelőn szinte kötelező volt Nietzschére hivatkozni. Újabban Bori Imre nyomán Lengyel András vetette fel, hogy a német bölcselő sokkal nagyobb mértékben hatott Kosztolányira, mint azt korábban gondolták.135 Nincs kizárva, hogy a zsidó-keresztény misztikát tagadó, a „heroikus” „pogány” illetve a „latin műveltség” ideálját magasztaló kései álláspontja is Nietzschére vezethető vissza. (Igaz, Kosztolányi máshová helyezte a hangsúlyokat. Nietzsche pogánysága görögös, míg az övé latinos. A filozófus a „dionüszoszi" elvet tartotta többre, míg ő éppen az ,,apollói”-t.) Mint ahogy még számos Kosztolányit jellemző szemléleti sajátosság (az igazság morális előítéletként való felfogása, az „éltető hazugság” igenlése, afelületnek, illetve a látszatnak azonosítása magával a világgal) ugyancsak kapcsolatba hozható Nietzschével.136 De az efféle gondolati megfeleléseket nem szabad túlbecsülni. Ha elfogadjuk Nietzsche keresztényellenességének maradéktalan átvételét, nehezen értelmezhető a Kosztolányi művészetében szinte a kezdetektől kitüntetett szerepet játszó részvétetika. Másfelől nem csak Nietzsche tagadta a platóni (és a zsidókeresztény) dualizmust, azaz a lét és látszat kettősségét. A 19. század végének naturalista irodalomszemlélete is a felületek egyenrangúságát és kizárólagosságát feltételezte, ráadásul a szolidaritást is középpontba állította, sőt az utóbbinak esélyét éppen a lét egydimenziós természetével magyarázta. Ennek alapján nem zárható ki, hogy Kosztolányi sokat köszönhetett a naturalista koncepciónak is. E magyarázat számára viszont azt nehéz megválaszolni, hogy a naturalizmus kollektív alakzatokban gondolkodott, ellentétben Kosztolányival, aki az emberi segítségnyújtást kizárólag egyéni szinten látta megvalósíthatónak, és ami ezen túlra mutatott (például az emberiségre való hivatkozást), közönséges szemfényvesztésnek tartotta.137 134 Kosztolányi egyenesen „főbűnös”-nek nevezi Schöpflint, lásd: Kosztolányi Dezső, Levelek..., i. m., 581. 135 Lengyel András, „...Csillogó felületek gyöngyhalásza”: Kosztolányi Dezső nietzschei „vázgondolatai” = L. A., Játék és valóság közt: Kosztolányi-tanulmányok, Szeged, Tiszatáj, 2000, (Ti- szatáj könyvek), 54-99. 136 Uo„ 86-88, 90-96. 137 Nyilván az ilyen árnyalatok felderítése és tisztázása segíthet olyan átfogó kérdések megválaszolásában is, mint hogy Kosztolányi mennyire volt metafizikus beállítottságú. Ma legalább két értelmező hagyomány feszül e tekintetben egymásnak: az egyik önálló egzisztencialista bölcselővé avatja, a másik viszont megtagad tőle minden filozófiai affinitást. Az utóbbi álláspontot 117
