Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
ÁTTEKINTÉS - Veres András: Kosztolányi Nyugatja és a Nyugat Kosztolányija
Külön kell szólni egy friss vitakérdésről. Időközben a „latin világosság” új értelmezésével állt elő Lengyel András. Kosztolányinak az Új Nemzedékben játszott szerepéből és antiszemita megnyilatkozásaiból kiindulva úgy találta, hogy a Komlós Aladárnak írt levélben olvasható elhatárolódás a Bibliától mint közös zsidó-keresztény teljesítménytől138 valójában „kódolt” üzenetnek tekintendő. Kosztolányi a levél címzettje iránti tapintatból terjesztette ki elutasítását a keresztényekre is, holott ellenszenve kizárólag a zsidó misztikának szól.139 Kisebb baj, hogy Lengyel ezzel ellentmond korábbi koncepciójának - elvégre ha Nietzschétől származtatjuk Kosztolányi álláspontját, nehéz tőle megtagadni a keresztényellenességet. Nagyobb gondot jelent, hogy a példának választott Kosztolányi-szövegek menthetetlenül elszürkülnek, egyjelentésűvé válnak e megközelítés tükrében. Elsőként az Ady-pamflet esik áldozatul. Kosztolányi valóban „keleti miszti- cizmus”-ról és „kabbalisztikus építmény”-ről beszél, de a maga „latin műveltségét” olyan tragikumfelfogással jellemzi, amely mindenfajta próféciát kizár, a keresztény kegyelemhitet is: „Lehet, latin műveltségem és hajlandóságom tesz képtelenné arra, hogy bármely ilyen mítoszt, bármely ilyen bölcseletet elfogadjak. Szeretem az élet tragikumát színről színre, a maga nyerseségében, a legnagyobb fényben szemlélni. Logikai ellentmondásai talán ezért bántanak. [...] E messianizmus által elveszti az idegi rendszeremmel való kapcsolódást. Nem meri tudomásul venni a könyörtelen, pogány természetet, melyben sokkal több rejtély van és rémület, mint efféle kölcsönkért kabbalisztikus építményben. Ez eltakarja előle azt, ami igazán fontos, létünk változhatatlan siralmát, s kisebb dolgok felé irányítja figyelmét.”140 Újabb vitacikkében Lengyel András az Aurelius-verset és a hasonló című novellát vonultatja fel bizonyítékként álláspontja mellett. Úgy véli, hogy a versbeli Marcus Aurelius „a kézenfekvő (és közkeletű) vélelemmel ellentétben nem annyira a »sztoikus filozófus«, mint inkább [...] a birodalom egysége fölött látszik alátámasztani, hogy Kosztolányi előszeretettel bírálta a német bölcselet mélység-eszményét és a kategóriáknak - a folyamatos nézőpontváltás következtében feltétlenül bekövetkező - viszonylagosságára figyelmeztetett. A gondolkodást szembeállította az üres filozofálással. 138 Lásd a 92. jegyzetet. 139 Lengyel András, Kosztolányi „latin világossága", Kalligram, 2009, 2, 67. 140 Kosztolányi Dezső, Tükörfolyosó..., i. m., 378. - Lengyel András szemlátomást nem tud mit kezdeni Kosztolányinak a halál természeti adottságára fókuszáló, a társadalmi vonatkozásokat másodlagosnak tekintő tragikumfelfogásával. „A társadalomtól való elvonatkoztatás... önáltatás” - oktatja ki utólag Kosztolányit. Lásd: Lengyel, Kosztolányi „latin..., i. m., 68. - A „keleti” szó jelentését sem kellene egyetlen hagyományhoz kötni. Kosztolányi idegenkedett a keleti őshaza mítoszától is (akár Adynál merült fel, akár másnál). A Lenni vagy nem lenni már idézett, az európai műveltséget célul tűző eszmefuttatásában nem véletlenül került ellenpontként egymás mellé a rovásírás a „boncok bűvölő igéivel”. 118
