Kovács Ida (szerk.): Halkan szitál a tört fény. Kosztolányi Dezső összes fényképe (Budapest, 2006)

Utószó. Rövidítések. Fotósok mutatója. Névmutató

„Magatartásában,

beszédében, hangjában volt valamij aminek

nem lehetett ellenállni. O maga mondta sokszor: »Amikor fiatal voltam, mindenki mosolygott rám. Ahova beléptem, lelkesült, mosolygó arcokat láttam magam körött«” — idézi férje alakját és szavait Kosztolányi Dezsőné.1

A Petőfi Irodalmi Múzeum első ízben jelenteti meg Kosztolányi Dezső összes fényképét abban a reményben, hogy az ikonográfia, amely egyben képeskönyv is, a csöndes derű perceivel ajándékozhatja meg azokat, akik forgatják lapjait. A kötet közgyűjtemények, gyűjtők, magánszemélyek eredeti Kosztolányi-fotóanyagát, valamint az író életében a nyomtatott sajtóban megjelent képeket regisztrálja. A teljességre törekvő szándék ellenére, a vállalkozás természetéből adódóan az összegyűjtött anyag mégsem tekinthető teljesnek. Családi emlékek között vagy elfeledett, fel nem lelt sajtóorgánumok lapjain bizonyára maradt, lappang ma is általunk ismeretlen Kosztolányi Dezső-fotográfia. Felkutatásuk a jövő ikonográfusaira vár.

’3^