Molnár Eszter Edina (szerk.): „…az irodalmat úgyis megette a fene”. Naplók az első világháború idejéből (Budapest, 2015)
Dánielné Lengyel Laura Naplója - 1914
1914 I 61 Nevetséges, hamis, egész múltját meghazudtoló póz mielőttünk. Megdicsőülés, minden emberi magasságon való felülemelkedés Franciaországban. Apropos! Az elsiratott Franciaország összeszedte magát. Poincaré és kormánya el akarja hagyni Bordeaux-t, és visszatér Párisba. A lapok nagy része már ismét Párisban tartja szerkesztőségét. Verdun, Belfort, Reims erősebben állnak, mint valaha. A németeknek Galícia és Oroszország ellen kellett küldeni katonáikat. November 6. Egy kis adalék a talántán eljövendő objektivitás számára. Egyik rutén faluban történt. Az oroszok betörnek. Egy kozák harminc magyar foglyot őriz egy magtárban. Egy kis magyar fiú (12 éves) elcsalja a kozák bácsit a korcsmába. Nem volt nehéz dolog, csak azt mondta neki, itt mérik a világ legjobb pálinkáját. A kozák elment, s a kisfiú kinyitotta valamiképpen a magtárajtót, s a foglyok elszabadultak. Később jön egy orosz tiszt, és a kisfiú megmondja, hogy merre leli meg a kozákot. Az orosz tiszt elindul, és a kis tizenkét éves magyar fiú hátulról lelövi. Ezért kap most kitüntetést, s ez eddig rendben is volna. Ha nem tudnánk, hogy Szerbiában 10-12 éves fiúk lógtak a fákon egymás mellett. S mikor nem voltam e ténytől elragadtatva, egyik humánus és felvilágosult barátom, hajdanta a radikális párt főoszlopa mondotta: „Eh, nem lehet itt kímélni senkit. Nem gyerekek ezek, hanem fenevadak. Hátulról lövik le a katonáinkat, a fára velük, hurok a nyakukba!" Szegény kis szerb gyermekek, kiket kötélre húztak, s szegény kis magyar fiú, ki büszkén hordod kitüntetéseidet. Mindnyájan egyformán szánandó áldozatai a háborúnak. Nem hősök, nem fenevadak ők, csak szegény, megnyomorított, megmérgezett lelkű gyermekek. Az újságok?! Pár héttel ezelőtt még tisztelettel hajoltam meg előttük, ma már kissé kiábrándítólag hat lármájuk. Vajon muszáj ennyire csin- nadrattázni? Ignotusról már nem beszélek. Ez a fényes elme mintha megbódult volna a háború narkotikumától. Bódultsága olyan erős, hogy ön- nönmagát is mámorba ejti. De ma már mintha az egész világ mákonnyal élne. Kenedi Gézával141 beszélgettem. Jóságos Isten, meg kellett tudnom, hogy a háború a legnagyobb jótétemény, amivel a halhatatlan Istenek bennünket megajándékoztak. 141 Kenedi Géza (1858-1935) a Pesti Hírlap szerkesztője, a Budapesti Újságírók Egyesületének alelnöke, országgyűlési képviselő
