Molnár Eszter Edina (szerk.): „…az irodalmat úgyis megette a fene”. Naplók az első világháború idejéből (Budapest, 2015)
Dánielné Lengyel Laura Naplója - 1914
1914 I 53 könyörgéseink ott viaskodhatik a franciákéval az Úr trónusa előtt. Ott folytatják a földi véres tusát. Vajon melyikünk imádsága lesz győztes? Kit hallgat meg az Úristen? Hogy is szól a régi anekdota? Azt, akinek jobb ágyúi vannak. Október 4. Mikor Lembergbe bevonultak az oroszok, megdermedtem. Még jegyzeteimet sem bírtam vezetni. Azóta - mi mindent megszokik az ember - Galícia nagy része orosz kézen, orosz közigazgatás alatt áll. Szegény, jó újságírók folyton szidják „az alávaló gyáva, hitvány oroszt", ki Galíciába úgy befészkelte magát, mintha soha többé ki nem akarna onnét menni. Ki fog menni, az bizonyos. így hiszem, remélem. Nem akarnék tovább élni, ha ebben rendületlenül nem bíznám. De - de egyelőre betörtek a Kárpátokon, és itt vannak nálunk, Magyarországon. Szeptember első napjaiban történt a betörés, de titkolták jó sokáig, amíg lehetett. De aztán a galíciai menekültek után jöttek az ungi, beregi, máramarosi menekültek. Főként máramarosiak. Úgy látszik, ez a megye szenved legtöbbet. Ungot és Bereget elég hamar megtisztították. Ámde hivatalosan tudtunkra adatott Máramarossziget megszállása, és ma hallom, hogy Munkács is elesett volna. A szerkesztőségben jóval deprimáltabb a hangulat. Ám ha az újságírók tudják is a valót, a közönségben hősies buzgalommal tartják a lelket. Adassák meg nekik minden tisztelet, a katonák mellett ma ők végzik a legelszántabb, leghősiesebb munkát. Rengeteg a sebesült. A közönség udvarias, finom, kíméletes velük szemben. A szociális érzék hihetetlenül megnőtt és kifinomodott. A társadalomra sem lehet panasz. Hősies önfeláldozással vállalja mindenki a maga részét. Az agyonzaklatott, agyonterhelt, adósságokkal küszködő intelligencia úgy ad, mintha ő szedné Csernoch hercegprímás helyett az esztergomi érsekség jövedelmét. De azért elképzelni is szörnyű a nyomorúságot, mely a télen reánk szakad. A békére nem lehet számítani május előtt. Hacsak mindnyájan teljesen ki nem merülünk pénzben és vérben. Akkor jön egy se nekem, se neked való béke. Mi sem kapunk semmit, ellenségeink sem többet. Szabadidőnkben aztán törhetjük a fejünket azon, hogy minek is ettük meg a békát?! Szabadidőnk pedig lesz bőven - annyi, mint a halottnak. Ha már belementünk vagy belekényszerültünk ebbe a háborúba, rajtunk csak egy diadalmas béke segíthetne.
