Molnár Eszter Edina (szerk.): „…az irodalmat úgyis megette a fene”. Naplók az első világháború idejéből (Budapest, 2015)

Dánielné Lengyel Laura Naplója - 1914

Szeptember 12. A háború átcsapott immár a mi területünkre. Eddig voltaképpen csak leírásból tudtuk, hogy mi a tűzvész. Lemberg odavan, és odavan Galíciá­nak egy nagy része. Ámde ez mind Ausztriáé. És bármennyire egyek va­gyunk is most Ausztriával, mégsem a saját házunk égett, hanem, mond­juk úgy, a legjobb szomszédunké. Ám a szerbek áttörtek Mitrovicánál, s bár visszavertük a Timok-had- osztályt, Zimonyt ki kellett üríteni. Újvidéket felperzselték a szerbek, és Vukovárra, Péterváradra betörtek, szóval itt ég már nálunk. A büntető ex­pedíciónak ez lett a vége. Nemcsak szégyenletesen kitakarodtunk Szerbi­ából, de most már felgyújtották a tetőt fejünk felett. S az újságok?! Még mindig hősies munkát végeznek. Nem tréfadolog napról napra hazudni, és hozzá még a lelkesültség, a fanatizmus vad el­szántságával. Ezek az emberek tudást, ízlést, judicizmust, mindent felál­doznak, hogy a közönségben a lelket tartsák. Nem kisebb és nem kevésbé hősies a munkájuk, mint a katonáké, kik szegények a tíznapi eldöntetlen ütközetből most megint új csatába fogtak. Az álmaim megint rettenetesek, a mészárszékre hurcolt sok fiatal tes­tet látom. Aztán - aztán próbálom magamat megnyugtatni, mert aludni! aludni! akarok mindenáron. Hát próbálom elmondani, hogy egy golyó­tól találva a csatatéren maradni még mindig szebb dolog, mint teszem rákban elevenen elrothadni vagy tüdővészben kiköpni életünket. Apropos rák! Apropos tuberkulózis! Mit csinálnak most a tudósok la­boratóriumában. Nem csapják földhöz a lombikokat, nem dobják ki a kí­sérleti állatokat. A halál ellen harcolni?!... A tudomány és a humanizmus diadala! Ej, a szegény rák és tuberkulózisbacilus hogy szégyellheti most magát. Mi az ő munkájuk a gyilkolni vágyó emberéhez képest. Én azt hiszem, nagyon sok ember vezet most naplót. Nagyon sokan kívánják, hogy biztos dokumentuma legyen annak, hogy nem mindenki­nek lelke volt mámoros a vértől. És nem mindenki tartotta szükségesnek az emberiség újjászületéséhez ezt a mészárlást. De már megvan, de már itt van. Mit ér itt a lamentáció? S ha már vér­tengerben úszunk, bár a mi földünket trágyázná meg ez a sok-sok vér. Az istenek szomjaznak98 - most jóllakhatnak vagy száz esztendőre. Vajon akkor is olyan keserves lenne a hangom, ha nem mihozzánk törtek volna be Újvidékre, hanem mi járnánk ott valahol Valjevónál. Nem tudok rá biztosan felelni, de azt hiszem, igen. Még emlékszem, hogy kirázott a hideg, mikor a mieink szabácsi viselt dolgait hallottam. Nem 46 I DÁNIELNÉ LENGYEL LAURA NAPLÓJA Utalás Anatole France Az istenek szomjaznak (1912) című regényére, mely Bölöni György fordításában 1913-ban és 1914-ben is megjelent magyarul.

Next

/
Thumbnails
Contents