Molnár Eszter Edina (szerk.): „…az irodalmat úgyis megette a fene”. Naplók az első világháború idejéből (Budapest, 2015)

Bevezető (Siklós Péter) - 1918

394 I LÉNÁRD JENŐNÉ HOFFMANN ILONA NAPLÓJA alatt sikerült egy kis állóhelyre szert tennem. Onnan láttam valamicskét és hallottam még kevesebbet, de a Himnuszt, amikor felhangzott ezernyi sok torokból, én is velük énekeltem ott. „Megbűnhődte már e nép", most már igen nagyon megbűnhődte - de hogy végét járja-e a bűnhődés ke­serveinek, az még a jövő titka! - Novjember] 20. táján megkaptam én is a spanyolt. Reggel még kimentem fájó tagokkal az iskolába, de már az óra alatt éreztem, hogy valami bajom van, és haza kellett jönnöm. Öt napig feküdtem csak, nem volt súlyos az esetem, csak a köhögés bántott még soká. Nov[ember] végén néhány Konstantinápolyból hazatért úr hozott hírt. Tudtam most már, hogy Perában,182 a Magyar Tud[ományos] Egye­sület183 házában laknak, és várják a hazaszállításukat. - Kissé csodáltam, hogy nem jöttek azon az úton, mint ez a csoport, bár ezek az urak három hétig Oroszországon át sok bajjal jöttek haza — és nekik igazuk van, ha re­mélnek jobb utazási lehetőséget bevárni. Minden követ megmozgattam, hogy juttassak nekik oda hírt, de semmi mód erre nincs. Svájcba küldtem levelet és sürgönyt Schwimmernek.184 Hansi is átesett kis mérvű spanyolos lázon, de mindent összevéve há­romheti pauzálás után újra megkezdhettem a kertészetet... A korai kelés a sötét, ködös reggelen nehéz volt, sokszor nem érte meg a fáradságot, mert a tanáraink is annyit gyűléseztek mostanában, hogy nem lett betart­va az órarend. Róbert is ez idő tájt jött meg Kifjjevből Berlinen át, kilenc- napi út után, minden baj nélkül. Lassankint jöttek haza mindenünnen, fantasztikus odisszeák után az emberek, és belehelyezkedtek az új világ­ba itthon - csak ő nem jött még meg, akit én várok, és rettenetes súllyal nehezedik rám a gond érte, miatta. Pedig kaptam hírt, de az érzésem nem csalt - nov[ember] 26-án még lázasan kissé, roppant nyugtalan éjszakám volt, és egész precízen éreztem, hogy valami baj lehetett ott messze vala­hol vele. Dec[ember] 16-án Parcher185 követségi tanácsosék megjöttek és hoztak hírt, de semmi írást sajnos! Biztattak, hogy most már nem fog soká késni, és elmondták, hogy novlember] végén Jenő súlyos vérhason ment át. Ak­koriban kapta a visszahívó parancsot, és tizenkét napig lovagolt félig be­182 Isztambul egyik belvárosi kerülete 183 A visszatérő Lénárd-féle expedíció tagjai a Magyar Tudományos Intézetben szálltak meg 1918. november 7-től november 30-ig. 184 Bédy-Schwimmer Róza (1877-1948) a magyar feminista mozgalom egyik úttörője, újságíró, politikus, a világháború kezdetétől a pacifista mozgalom egyik vezetője, a Károlyi-kormány svájci követe volt. iss parcher Félix (1876-1933) orvos, az Osztrák-Magyar Monarchia, majd Magyarország diplomatája

Next

/
Thumbnails
Contents