Molnár Eszter Edina (szerk.): „…az irodalmat úgyis megette a fene”. Naplók az első világháború idejéből (Budapest, 2015)

Bevezető (Siklós Péter) - 1917

1917 I 377 Végre márc[ius] 17-én jön sürgönye, és sietek elejbe a vonathoz. Olyan hi­hetetlenül feketére van lesülve, karcsú és hosszú bajusza van, hogy nem ismerem meg, és csaknem elmulasztom, de a mozgásán hátulról mégis ráismerek. - Az utolsó négy hónap különösen hosszúnak tűnt, amióta együtt voltunk, annyi baj volt. Most szerencsére végre rendben vagyunk és zavartalanul élvezzük a tizennégy nap rég várt örömeit. Nem is jött közbe egyéb, csak Emy néninek egy heves epekőrohama, ami pár nap megzavarta mindég dús „programunkat". De hál' Isten az ő páratlan energiája hamar leküzdte a bajt. - Egyik esténk különösen szép volt. Egy jó színházi est után - finom vacsora mellett - egyedül kettesben Ban­da Marci104 hegedűjében gyönyörködtünk. Mintha csak egész fiatalok lettünk volna még és a háborút csak a történelemből ismernők! Hamar itt volt újra a búcsú órája, és itt voltak újra a hétköznapok! Április 5-én ment el újra. A gyerekek már egész rendben voltak, Sanyi Mihajlovich Angélánál tanult, és a Fräulein is működött. Húsvét után azonban újra kezdtem Sanyit egyes órákra az iskolába küldeni, hogy majd a többivel együtt tegye le a vizsgát. Most szívesebben járt, mint eddig. - Jenő nem ment vissza előbbi helyére, hanem egy bataillon105 parancsnokságát vette át, miáltal nagy örömömre veszélytelen helyre került. Róbert, aki remek rajzokkal tért haza, hamarosan mindnyájunk sajnálatára elkerült a rajzo­lói helyéről ezredének káderjéhez. Az új király, „Carl, der Plötzliche"106 feloszlatta a Pressquartiert.107 Április elején Vfermes] Ede Absentierung108 címén újra megjelent a láthatáron. Szívügyei rendezésére és főleg kima- gyarázására. Idején volt, mert ha meg is tudtuk érteni, hogy a „szerelem egy sötét verem",109 amelybe ő beleesett, mégis kissé rosszul esett, hogy nem volt őszinte a gyerek. Vele mentem fel áprfilis] 16-án a Mátyás-temp- lomba a Koronázási mise110 jótékony célú előadását meghallgatni. Igazi áp­rilisi idő, eső, vihar és napsütés volt, és amikor kissé átázott cipőimben a gyönyörű templom kövezetén álltam és átszellemülten élveztem a zenét, nem hittem volna, hogy hosszú hetekre ez lesz az utolsó kirándulásom! Visszajövet kissé át voltam fázva ugyan, ami azonban nem tartott visz- sza, hogy Vermesékhez szóló, vacsora utáni meghívásnak eleget tegyek. Aranka barátnőm érkezett meg, és miatta mentem oda. Odaérve kezdtem 104 Banda Marci (1847-1924) korának ünnepelt és kitüntetett cigányprímása 105 zászlóalj 106 IV. Károlyt elképzeléseit gyakran váltogató, kapkodó stílusa után „Hirtelen Károly- nak" hívták a bécsiek. 107 sajtóhadiszállás (német) azaz a Kriegspressequartier 108 eltávozás (német) 109 Utalás Petőfi Sándor A szerelem, a szerelem... című (1843) versére 110 Liszt Ferenc Koronázási miséje mind az 1867-es, mind az 1916-os koronázásnak zenei keretét adta.

Next

/
Thumbnails
Contents