Molnár Eszter Edina (szerk.): „…az irodalmat úgyis megette a fene”. Naplók az első világháború idejéből (Budapest, 2015)
Bevezető (Siklós Péter) - 1915-1916
368 I LÉNÁRD JENŐNÉ HOFFMANN ILONA NAPLÓJA telt az idő, csak az volt a baj, hogy összesen két ingem és két blúzom és könnyű kabátom volt csak. Érkezésem után pár nappal jött sok sebesült- volt sok dolog a kórházban, ahol a nap legnagyobb részét töltöttem Hellebronthné[val] és Garibaldinével együtt. Telt az idő, a helyzet nem változott, Jenő bepakolva, Ferk adjutánsa volt, dolga kevés. Nov[ember] 1-jére hazamentem. Ezentúl lakásügyünk miatt nem tudtam Pestről elmozdulni. Jenő novjember] közepén feljött, elhozta magával a lovát, három napig volt itt. Karácsonyt megint velünk tölthette, akkor öt napig volt itthon. A lakásügy bonyolódott, egyre halasztanom kellett a leutazást. 1916. jan[uár] 20-án jött a sürgöny, hogy jön búcsúzni, mert indul. Itthon volt egy nap, Sanyi is kikísérte a vasútra este, én meg elutaztam vele. - A vonat, amelybe szálltunk, igen hosszú volt, valahol az úton két részre is osztották, és mi az első vonatban aludtunk. A második vonatba Dombóváron hátulról beleszaladt egy tehervonat, és sok sebesült és pár halott maradt ott. Szerencsénk volt. (Ugyanily szerencsével kerülte el Jenő már egyszer Eszéken a még biztosabb halált. A Battjejrie-Kanzlei74 irodájából alig lépett ki, leszakadt a mennyezet pár vagon kukoricával a tetején, és palacsintává lapította az ő íróasztalát, amely előtt ő egész közvetlen azelőtt ült.) - Kora reggeli szürkületben értünk Eszékre. Csendben, elgondolkozva haladtunk az alvó utcákon, míg a Kirchengasse 30. régi emeletes ház elé értünk. A sötét kis kakaslétrán fel, és benn vagyunk a kedélyes, alacsony, háromszobás bohémtanyán. Bútor a legkevesebb, de zongora az van. Furcsa édes-keserves, sírva vigadó két napot és két éjjelt töltöttünk itt. Hans Gross állandó jelenléte egész jól jött. Nappal Jenő dolgai után ment, én ide-oda pakoltam. Gross festett Jenő képén - sok szeretettel beszélt róla közben. Este a petróleumlámpa alatt kedélyesen vacsoráztunk hideget, a kályhában pattogott a jó horvát fa, aztán Jenő zongorázott. Nem beszéltünk. Korán lefeküdtünk, Jenő a tábori ágyon aludt először. Vasárnap korán sötétkék hajnalban búcsúztunk - keserves volt -, aztán vitt a vonat. Kellemetlen, akadályos út után késő este értem haza. Kezdődött az új fejezet. - Eleinte igen sűrűn jöttek a levelek, minden epizód fel volt jegyezve. Belgrád - Újvidék, végül február végén indulás Tirolba! Közben egyszer csaknem lerándultam Pásztorékkal75 Újvidékre, de még jó, hogy nem mentem, épp egy nappal késtem volna el!- A leveleket lázas izgalommal várom, olvasom. Sanyi is velem érez már. A kicsike is teljesen érti, hogy az apus már nincs Eszéken, „hábojuba 74 ütegiroda (német) 75 A család barátai, Lénárd Sándor több helyen is megemlékezik Pásztor Árpád íróról (1877-1940), akinek Kelemenék című, az 1919-es Tanácsköztársaságról szóló kulcsregényében (1920) több ismerős és rokon is megjelenik.
