Molnár Eszter Edina (szerk.): „…az irodalmat úgyis megette a fene”. Naplók az első világháború idejéből (Budapest, 2015)
Dr. Bauer Ervin Emlékei - Bauer Ervin naplója Kaffka Margitnak (1915)
116 I BAUER ERVIN NAPLÓJA KAFFKA MARGITNAK 1915 1915. január 27-én (szerda). Életem legelső igazi, legnagyobb hétfője legyen ez - most tanultam meg a valódi, nagy szenvedést, a nem elodázást. Amikor ezt elkezdem írni, iszonyúan szenvedek - fáj a rosszaságom, fájnak a hazugságaim - furdal érte a lelkiismeretem - ilyen nagyfokú, ilyen megszenvedtető, ilyen vehemens és ilyen állandó, megalázó lelkiismereti furdalást még nem éltem át eddig az életben. De még eddig nem is akartam kiélni a szenvedést - elodáztam, igen - a te szemed nekem mégiscsak mindig isten szeme - a te szemed mindent meglátott bennem, meglátta, hogy én egy elodázó, önmagában elbizakodó, gőgös természet voltam, aki féltem és nem akartam fájni; aki elhittem magamnak korábban, mint jogosult lett volna, hogy olyan vagyok, mint amilyen szeretnék lenni, és nem tudtam, hogy ezért tenni, cselekedni is kell - ehhez nagy magába nézések, nagy szenvedések, tisztító tüzű kínok között kell eljutnom. Alázattal hajlok meg a te látásod, a te színed előtt: vétkes ember vagyok - és minden vétkem százszorosán nagyítva áll előttem, és nőnek, mint a gyermek előtt a rémek, és nem tudom, de nem is akarom őket elzavarni, mert igaz, ijesztők ők és szembe kell velők szállni - mert az én valódi jó természetem ellen törnek- az életem ellen, és ha elűzöm őket, megsokasodva térnek vissza. Aki elodázza a szenvedést, az elodázza vétkeit is, és ezzel még bűnösebbé lesz- az elodázás edzése, gyakorlása a léleknek a bűnök elkövetéséhez - bűnt bűnre halmoz - és így a legnagyobb vétek. Milyen tisztán érzem én ezt most - látom most; tragikussá válhatik. De eljön a határ, eljön a legnagyobb vétek, amitől minden megretten, aminél tovább nem lehet menni. Érzem-e az erkölcsi képességemet még innen is felocsúdni és alázattal megtérni a te színed elé, megszenvedni, amit tettem - és nem tenni meg többé soha -, hiszen nem is leltem benne örömet sohasem, megmételyezte minden örömemet, minden boldogságomat? Igen! Igen, Margitkám! más megoldás nincs, mint alázattal megtérni a te színed elé. Hiszen őrülten szeretlek, a te szenvedésed nekem a legnagyobb szenvedés - és ha én rossz vagyok, te szenveded meg, és ezt a maga tiszta, teljes igazában, nagyságában
