Cséve Anna: Az irodalom emlékezete. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (Budapest, 2008)
Múzeum és emlékezet
AZ IRODALOM EMLÉKEZETE I Tanulmányok az irodalmi muzeologiáról 90 SZILÁGYI MÁRTON Kultuszkutatás és irodalmi muzeologia A kultusztörténet az utóbbi másfél évtizedben a hazai irodalomtudomány sikerágazatává vált. Sajátos sikertörténet ez: intézményesülés nélküli intézményesedés jellemezte. A kultusztörténet kutatására ugyanis kezdetben egy laza körvonalú, az MTA Irodalomtudományi Intézete koordinálta alkalmi szakmai testület vállalkozott (a szellemes rövidítéssel magát KuKucs-nak nevező Kultusztörténeti Kutató Csoport), az első konferenciát is ők szervezték, az anyag közlésére pedig természetes módon az intézet tudományos folyóirata, az Irodalomtörténeti Közlemények vállalkozott.1 Hamarosan azonban a Petőfi Irodalmi Múzeum vette át az intézet helyét a tudományszervezésben - mert bár az intézet formálisan társszervezője maradt a következő konferenciáknak is, eredeti formájában, közösségként a KuKucs lassanként megszűnt létezni, egykori tagjai előadóként, kutatóként immár sajátjogúkon vettek részt azokon a konferenciákon, amelyek anyagát a Petőfi Irodalmi Múzeum tette közzé.2 Vagyis a kultusztörténet nem hozott létre saját intézményt, hanem kitöltötte a rendelkezésre álló intézményi kereteket; s több mint egyszerű véletlen, hogy éppen az irodalmi muzeologia legfontosabb intézménye látott komoly fantáziát ebben a kutatási irányban. Ugyanis az irodalmi muzeologia éppen a kultusztörténet révén találhatott rá egy sajátlagossá tehető, korszerű kutatási metodológiára, amellyel úgy emancipálhatta önmagát, hogy nagymértékben hű maradhatott eredeti, 19. századi gyökerű szakmai tradíciójához is. Ehhez a ráismeréshez pedig egy, a muzeológián kívüli impulzus segíthette hozzá. A kultusztörténet, amikor immár másfél évtizedesnek számító múltjára tekint vissza, a kezdetekről a saját szakmai mitológiája megteremtette víziót fogalmazza meg.3 Ha ugyanis a saját magukat kultusztörténeti megközelítésűnek tekintő tanulmányok önképéből indulunk ki, az a - nem alaptalan - benyomásunk alakulhat ki, hogy Dávidházi Péter nagy sikerű Shakespeare-mo- nográfiája4 vezette be ezt a kutatási szempontot a legitim kutatási témák közé,
