Cséve Anna: Az irodalom emlékezete. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (Budapest, 2008)
Múzeum és emlékezet
AZ IRODALOM EMLÉKEZETE I Tanulmányok az irodalmi muzeologiáról 80 fenntartása a múzeumokban vagy épp a helyi közösséghez tartozás érzésének felkeltését szolgáló lokális gyűjtemények legitimációs processzusa csak részben hasonló tehát az irodalmi múzeumok helyzetéhez. Kicsit élesen úgy is fogalmazhatunk, hogy a PIM addig létezhet értelmesen, addig kínálhatja fel kegytárgyait a zarándokoknak, amíg a szélesebb kontextust jelentő nemzeti és történeti múzeumok narratívája is valamelyest érvényes. S bizony ez a mondat ma már csak erős feltételes módban igaz. Azt hiszem, belátható, hogy a Nemzeti Múzeum jelentéstörténete nem független a benne őrzött „nemzeti eszme” történeti jelentésétől. Nem véletlen az sem, hogy az elmúlt több mint egy évtized, a magyar irodalomtörténetben fordulópontot jelentő kultuszkutatás eddig nem sok figyelmet szentelt annak a társadalmi térnek, amelyben a kultuszok gyakorlata folyt, amíg folyhatott, következésképp mintha csak szerényebb mértékben mutatott 29 volna érdeklődést az irodalmi múzeumok iránt. Az irodalom kultuszait kutatva, elemezve szó esett szövegekről, ünnepekről, olvasási rítusokról, hagyománytörténeti naptárakról, kollektív ceremóniákról (temetés, születésnap), de érthető módon a 19., kora-20. század kultusztörténete eddig nem szorult rá arra, hogy annak a társadalmi térnek, közegnek a vizsgálatát is tárgyává tegye, amely a kultuszokat hordozta. Nem szorult rá, ugyanis - uralta. Kicsit élesen fogalmazva, mindaddig, amíg az elektronikus média nem kezdte el ural-ni a kultuszok fenntartásához szükséges közeget, addig az irodalom politikai közhasználatának mindig rendelkezésére állottak a megfelelő intézmények, ha tetszik, infrastruktúra. S minthogy Magyarországon a mediális fordulat tulajdonképp az 1990-es évek után következett be, ezért az irodalmi kultuszok topográfiája, a szó átvitt értelmében, nem szorult kutatásokra. S tény, hogy a magyar közkultúra(!) mitikus hősei, kultikus figurái még a 20. század java részében is az elitkultúra és eminensen az irodalomtörténet közegéből kerültek ki. Az, hogy ez a különös helyzet mennyiben volt köszönhető előbb a Horthy-korszak tulajdonképp mindvégig félfeudális, archaikus, premodern konzervativizmusának, amelynek kulturális szerkezetébe például a rádió gyorsan beilleszkedett, majd mennyiben volt mindez az elitkultúrát védő és a tömegkultúrát marginalizáló Kádár-korszak modernizációjának eredménye, annak a részletes elemzése önálló tanulmányt igényel. De tény, hogy a PIM létrejöttének pillanatában még tartott az irodalmi kultusz társadalomszervező erejének evidenciája. Ötven évvel ezelőtt a populáris kultúra a piacot nem ismerő kommunikációs csatornákon bizony meg kellett, hogy küzdjön az elismertségért, a jobb műsoridőkért stb. Az a ritka, ma már elképzelhetetlen helyzet fogadta a létrejövő múzeumot, amelyben a 19. századi irodalmi kultusz