Cséve Anna: Az irodalom emlékezete. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (Budapest, 2008)
Múzeum és emlékezet
AZ IRODALOM EMLÉKEZETE I Tanulmányok az irodalmi muzeologiáról 62 Az 1970-es évek végén jelent meg és a közelmúltban új köntösben újra elindult a Fotótéka című sorozat, az írók valamennyi fényképét feldolgozó ikonográfiái összeállítás. Csapiár Ferenc Kassák Lajos hagyatékának megszerzése, majd a PIM részeként létrejött Kassák Múzeum megalapítása (1977) óta egyszemélyes intézményként, évente rendszeresen ismétlődő, eseményszámba menő kiállításaival, igényes katalógusokkal, kiváló nemzetközi kapcsolatokkal írta be nevét a múzeum történetébe. Mindenre kiterjedő figyelemmel, precizitással magas szakmai rangot kivívott gyűjteményt, múzeumot épített fel a semmiből, s ezzel nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a hosszan hallgatásra ítélt Kassák pár év alatt a hazai és nemzetközi ismertség előterébe kerüljön. Kabdebó Lóránt színes egyénisége nagyban járult hozzá a Vezér Erzsébet által megkezdett hangtári munka folytatásához, Kabdebó az irodalmi életben való jártasságát, ismeretségeit kamatoztatta önzetlenül a hangtár javára. Mellette teljesedett ki Tasi József munkássága, aki múzeumi és tudósi munkáját összeegyeztetve konferenciák, kötetek és interjúválogatások kiadásával kötelezte el magát az irodalmi muzeologia mellett.18 Botka Ferenc a könyvtár vezetőjeként, majd a múzeum főigazgatójaként szintén a tudós muzeológus életútját választotta. Más intézmények, kutatók bevonásával az intézmény bibliográfiai, textológiai alapkutatásait s ezek publikálását segítette, támogatta. Többek között 1972-ben megindította, és 1982-ig szerkesztette a PIM Bibliográfiai Füzeteit, bekapcsolódott a magyar folyóiratok repertóriumainak kiadásába (Az Est Lapok, Világ stb.), az írók személyi bibliográfiáinak elkészítésébe. Láng Józseffel közösen szerkesztette a XX. századi magyar írók bibliográfiáját, s kimagasló érdeme Déry Tibor hagyatékának feldolgozása, publikálása, a Déry Archívum megteremtése, amelynek megjelent kötetei egy kisebb könyvtárra rúgnak. Legutóbb indult útjára Déry levelezésének kiadása a Balassi Kiadóval közösen.19 1959-ben jelent meg a PIM évkönyvsorozat első kötete. A színvonalas, egyéni kutatásokat, kiállítási kritikákat, megnyitó szövegeket tartalmazó, sok illusztrációval ellátott köteteknek kezdetben Baróti Dezső volt a szerkesztője, hét évfolyam szerkesztése fűződik nevéhez. A múzeum tudományos teljesítményét úgy kapcsolta a hazai tudományos eredményekhez, hogy a PIM évkönyvekben rendszeresen szerepeltetett egy-egy neves irodalomtörténészt, kutatót. így talán az ő személye volt a legfontosabb összekötő kapocs a köré egyre nagyobb körben gyűlő, ötleteket adó, kritikáikkal segítőén résztvevő irodalmárok, írók, így Bóka László, Varga Balázs, Takáts Gyula, Keresztury Dezső, Mezősi Károly között. Az évkönyvek sorozata 1988-ban, egy elméleti