Cséve Anna: Az irodalom emlékezete. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (Budapest, 2008)
Múzeum és emlékezet
AZ IRODALOM EMLÉKEZETE I Tanulmányok az irodalmi muzeologiáról 58 remtése is. 1954-ben az irodalmi múzeum fontosságát érző, megszületéséért sokat tevő írók (Veres Péter, Bölöni György, Darvas József, Keresztury Dezső és mások) kezdeményezésének következtében egy miniszteri rendelettel létrejött az országos hatókörű Petőfi Sándor Irodalmi Múzeum, amelynek a kiállítási és gyűjtési feladatát jelentős elemekkel bővítették, így ez kiterjedt a teljes magyar irodalom képviselőinek tárgyi, szellemi hagyatékára is. Kiállítások születtek: a Bajza utcában Petőfi - Ady - József Attila kiállítást rendeztek. A gyűjtemény egy része nem egészen tisztázott körülmények között átköltözött a József nádor tér 7. szám alá. Megfelelő hely nem lévén, hol itt (1955-ben Vörösmartyról), hol pedig a Nemzeti Múzeumban (1954-1955-ben Balassiról, Csokonairól, Vörösmartyról) rendeztek kiállításokat. Varjasné Nyilassy Vilma személye összekötő kapocs a Petőfi Ház és a Petőfi Irodalmi Múzeum között. A Petőfi-hagyaték gondozójaként már 1949-ben, a Bajza utcában Petőfi- kiállítást rendezett, 1951-től 1954-ig a Petőfi Ház, majd 1970-ig a PIM munkatársa volt. A bizonytalanságból és átmenetekből álló kezdeti korszak fáradhatatlan alakja, aki Balkányi Enikővel, Baróti Dezsővel, Keresztury Dezsővel, Vayer Lajosnéval, majd Miklós Róberttel, Sára Péterrel, Illés Ilonával, Pór Annával együtt fáradozott egy addig még alig létező szakterület, az irodalmi muzeologia „tartalmának elvi tisztázásán”,9 rendszerbe foglalásán, meghatározásán, gyakorlatba való átültetésén. A múzeum gyűjtőkörének ekkori meghatározásakor fontosnak tartották a párhuzamosságok elkerülését, a profiltisztaságot, de azon belül a teljesség igényével kívántak fellépni. Ez utóbbihoz hozzátartozott egy „széles körű dokumentációs anyag” begyűjtése is: a PIM-nek „az írók környezetének (táj, család, baráti kör, társadalmi élet) dokumentumai mellett fényképnyilvántartásba kell vennie az egész ország területén mindazokat a helyeket, házakat, amelyek íróink emlékét őrzik: az emléktáblákat, köztéri szobrokat, síremlékeket ugyancsak” - vallja a múzeum munkáját a helyi hagyománygyűjtés áramába bekapcsoló Nyilassy Vilma.10 Az 1960-as évek elejétől múzeumi évkönyvekben, folyóiratokban közölt írások többnyire máig érvényes megállapításokat tartalmaznak a feldolgozás, a kiállításrendezés, a tárlatvezetés, az irodalmi emlékhelyek elméleti és gyakorlati problémáiról. Azt a megkerülhetetlen nehézséget, hogy az irodalmi kiállítás a legfőbb tárgyát, az írói művet legtöbbször nem közvetlenül, hanem csak áttételekkel képes a nézőknek közvetíteni, minél több csatornából, az értelemre, az érzelmekre, érzékekre ható látványelemekkel kívánták már negyven évvel ezelőtt is szolgálni. E célból törekedtek az alapítás kezdeteitől minél több képzőművészeti alkotás megszerzésére, illetve újak életre hívására. A kiállítások vizuális megjelenését nagyméretű, kortárs képző- és
