Cséve Anna: Az irodalom emlékezete. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (Budapest, 2008)
Múzeum és emlékezet
43 1982 végén - a különböző minisztériumokkal való hosszas, finanszírozással kapcsolatos súrlódások után - a múzeum nagy, modern épületbe költözött, melyet külön erre a célra terveztek. A múzeum most rendelkezett először nagy kiállító teremmel, még ha ez alig volt több, mint egy gigantikus beton „kád”, mely leginkább arra volt alkalmas, hogy rémálmokat okozzon a látványtervezőnek. Mivel minden munkatársra szükség volt a saját kiállítások rendezéséhez, a múzeumon kívüli kiállítások szervezése megszűnt. Az állandó kiállítás Elérkeztünk az irodalmi múzeum, talán minden irodalmi múzeum egyik legproblematikusabb oldalához: az állandó - vagy, ha úgy tetszik -, majdnem állandó kiállításhoz. Amikor a Holland Irodalmi Múzeum történetével foglalkoztam, jelét sem találtam annak, hogy bárki valaha megkérdezte volna, van-e célja az állandó kiállításnak. Ez úgymond axióma volt - mégis mi mást lehetne kezdeni a gigantikus „káddal”? De vajon lenne ennek közönsége? Senki sem gondolkodott ezen. 1985-ben, 31 évvel az alapítás után tehát megnyitották az első állandó kiállítást. Kronologikus és enciklopédikus elrendezésű volt. A legjelentősebb szerzők egész vagy fél vitrint kaptak. Fontos korlátozó tényező volt az, hogy a kiállítás csakis a múzeum saját gyűjteményére támaszkodott, mely erősen befolyásolta az áttekintő jelleget. A megnyitás után néhány hónappal eljöttek a kollégák az ICLM-től (International Committee of Literary Museums) megnézni a kiállítást. A Petőfi Irodalmi Múzeum volt kollegája Taxner Tóth Ernő - aki akkoriban e bizottság elnöke volt - kritikus beszámolót írt a kiállításról: „A legtöbb szerző »kiállítása« nem tartalmaz többet egy portrénál, néhány adatnál, egy-két kötetnél, kéziratoknál. Alig jelenik meg a totalitás, az összefüggések, a történelmi-szociális háttér, hogy a könyvek világát megmutathassa ez az egyébként színes, látványos kiállítás.” Taxner Ernő még hozzáfűzte, a kiállítások az irodalmi múzeumok munkaterü-letének legtámadhatóbb pontjai. Ez a kiállítás nem gyakorolt nagy vonzerőt a közönségre. A vándorkiállítások is kevesebb embert vonzottak, mint amennyi ajánlatos lett volna. Mindemellett nem volt világos, mekkora a kívánatos és lehetséges látogatószáma ennek a specifikus múzeumnak. Időközben áradtak a műtárgyak a múzeumba, és a raktározás kétségkívül az intézmény legfontosabb tevékenységévé vált. A kiállításrendezés gyakran csupán az állománygyarapítás eszköze volt. A dokumentumok adományozóit NOP MAAS I A múzeum mint archívum - az archívum mint múzeum
