Cséve Anna: Az irodalom emlékezete. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (Budapest, 2008)
Dialógus
AZ IRODALOM EMLÉKEZETE I Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról 302 sajátos összjátékban fonódik össze. A mindenkori jelenben aktuálisan együtt élő emberek alkotta generáció konkrét kulturális, az idegen világoktól elhatárolódó, saját életvilága: azaz a honi világ statikus elemzésben normál territóriumként határozható meg. Genetikus megközelítésben pedig kulturális életvilágunk mint generációnk eleven jelene a puszta tér-időbeliség alapján föld-történetileg és az emberi generativitás közegében történelmileg-tradici- onálisan képződő normatív szellemi rendnek és természeti környezetnek bizonyul. Toronyai Gábor ír e megközelítési módok lehetőségeiről.2 Az életvilág interkulturális kontextusba helyezése a kulturális pluralitás problémáját és vele az egyetlen világ szempontját tematizálja. Az idegen kulturális életvilág megjelenése átalakítja a honi világ puszta tér-időbeliségként értett külső horizontját. Az idegen világ mint idegen kulturális világ egy idegen történeti-tradicionális szellemi rendben, normalitás-struktúrában megformált természeti környezetre utal. A természet pedig - mint az emberi szellemi életet elvileg megelőző értelemréteg - közös alapja mind a honi, mind pedig az idegen kulturális világnak. A honi világ külső horizontja ezértpuszta természetté alakul át, amelyet egy idegen kultúra foglal el. A közös természeti talajon kulturálisan elhatárolt saját természeti környezet ilyen módon nyeri el a territórium jelentését. Miként jeleníthető meg saját ismerős világunkban az idegen kultúra, teszi fel a kérdést Husserl. A másik kulturális világ a hozzá tartozó dolgokban és személyekben adódik számunkra, amik és akik egy nekünk „kezdetben érthetetlenül idegen” normalitás-struktúrára utalnak. A kezdeti érthetetlenség nem azt jelenti azonban, hogy az idegen idegensége végül is megszüntethető lenne a megértő elsajátításban, és sajátunkként válna ismerőssé: az idegen csak „a sajátlagos hozzáférhetetlenség módján hozzáférhető”.3 Miként a monadikus idegentapasztalat esetében, az idegen kulturális világban is van ugyanis valami, ami nem tehető sajáttá. Az idegen kultúra elsajátíthatatlan idegensége azonban végül is nem az idegen szellemi rendből ered. Mélyebben fekvő oka van. Az aktuális szellemi működés rendje ugyanis a megelőző generációk, a saját elődök életében (a ,,Stamm”-ban) gyökerezik: generatív- történeti-tradicionális örökségen alapul. A saját és az idegen ősök pedig felcserélhetetlenek. A generatív múlt megmásíthatatlan különbözősége miatt az idegen kultúrában érvényesülő normalitás-struktúra elsajátíthatatlan marad, mindazonáltal fokozatosan mégis megközelíthető. Statikusan, a mindenkori jelen perspektívájából nézve az idegen világot saját honi világunk analogikus appercepciójaként foghatjuk fel. Genetikus (generatív-történeti) megközelítésben pedig a honi világ és az idegen világok közössé válását az egyetlen
